Kitrükközhette Simicskáékat a TV2 vezetése

Média
2015 október 16., 18:22
comments 456

"Ha Magyarországon tényleg jogállam van, tartsa magát mindenki a jogi keretekhez, mert ha egyszer kikerülnek a hatalomból, az ügyeiket számon fogják rajtuk kérni. Aki megpróbál átlépni a jogszabályokon, és ezt én most számos esetben megtapasztaltam, azoknak el fog jönni az igazság pillanata, és börtönben fognak megrohadni" - nyilatkozta szinte pont egy hónapja Simicska Lajos az Indexnek, és akkor ugyan a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Közgép csatájáról kérdezték, Simicska az "ügyeik" és a "számos eset" kitételbe akár beleérthette a TV2-ért most kibontakozni látszó jogi vitát is. 

Most Simicska egyik fegyverhordozója, Fonyó Károly és Andy Vajna filmügyi biztos marakodnak a TV2-n. 

Jelenleg mindkét fél magáénak tekinti a csatornát.

A 444-nek Fonyó Károly, a magát a tévé tulajdonosának tekintő Simicska-közeli üzletember azt mondta, hogy elhúzódó jogvitára számít. 

Két főszereplő az elmúlt három évből: Andy Vajna és Habony Árpád
photo_camera Balra Andy Vajna, mellette Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó. 

Yvonne Dederick ügyvezető igazgató és Simon Zsolt vezérigazgató 2013 év végén vették át a céget a német Pro7Sat1-tól, amely vállalat eladói hitelt nyújtott a vevőknek. A konstrukció úgy nézett ki, hogy az új tulajdonos CCA-D6D Kft. egyfajta vagyonkezelő-cégként több kisebb, az adót üzemeltető céget is magában foglalt (TV-HU1 Kft. és TV-CEE1 Kft.) Infomációink szerint nagyjából ezzel egy időben Simicskáék opciós szerződést kötöttek a cégcsoportot igazgató vagyonkezelő cégre, ami több évig érvényes. Az sem kizárt, és sajtóban 2013 utolsó heteiben erről több helyen volt is szó, hogy Simicska valamilyen formában segítette a vevőket az opciós lehetőség fejében. 

Egy opciós szerződés szerint a vevő meghatározott időtartamon belül jogosult egy egyoldalú nyilatkozattal megvásárolni a szerződés tárgyát,

tehát az érvényességhez nem kellett Simon és Dederick beleegyezése, vagy hozzájárulása sem. Simicskáéknak most elég volt kinyilvánítaniuk, hogy övék a cég és fizetni, pont.

Csakhogy az Opten cégadatbázisa szerint 2014 szeptemberében - már az Orbán-Simicska konfliktus kibontakozása alatt - a két tulajdonos teljesen átszervezte a cégcsoportot. A vagyonkezelő-céget a TV2 Media Group Holdings Kft. nevet kapta, és átalakították a vagyonkezelő tulajdonában lévő két céget is. A TVHU1 és a TV-CEE helyét a TV2 Média Csoport Kft. csoport vette át, és Simon és Dederick emellett létrehozott egy új társaságot is CEE Broadcasting Kft. néven.  

Simicska emberei úgy tartják, Simon és Dederick a cégek átpakolgatásával azt akarták elérni, hogy az opciós szerződés érvénytelen legyen.

Simon és Dederick most nem a vagyonkezelőt adták el, mert erre nem lett volna joguk Fonyóék opciója miatt. Ehelyett a két tulajdonos a vagyonkezelő cég alá tartozó üzemeltetőt, a TV2 Média Csoportot, és az általuk életre hívott CEE Broadcastingot adták tovább Vajnának. 

Yvonne Dederick. Fotó: Facebook.
photo_camera Yvonne Dederick. Fotó: Facebook.

Fonyóék tegnapi közleményében ez olvasható:  „A Megapolis Media Zrt. 2015. október 13. napján megvásárolta TV2 Media Group Holdings Kft. 100%-os üzletrészét, ezzel közvetett módon a TV2 országos médiaszolgáltató tulajdonosává vált." 

Ezzel szemben a Simon-Dederick páros csütörtöki közlése szerint Vajna cége "a TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Limited üzletrészének tulajdonjogát per-, teher- és igénymentesen, érvényes szerződés alapján szerzi meg." Tehát a vagyonkezelőt nem értékesítették. (Fonyó ezért is dönthetett arról, hogy kirúgja onnét őket.) A menedzsment közleményében ugyanakkor az is szerepel, hogy a szerződést a "TV2 Media Group Holdings Kft. és a CEE Broadcasting Holding Kft. nevében törvényes képviselői írták alá.

A jogi vita tehát arról szól majd, vajon volt-e aláírási joga a vagyonkezelő cégnél a két menedzsment-vezetőnek, és így volt-e jogosultságuk eladni az alájuk tartozó cégeket.

Ennek eldöntésében kulcsfontosságú lehet, hogy vajon a cégek áthelyezésével, illetve átnevezésével ezek a jogosultságok miként változhattak meg. 

A szerződések pontos ismerete nélkül persze nehéz bármit is jósolni. De cégjogászok szerint egy ilyen átalakítást követően előállhat olyan helyzet, hogy egy bíróság érvényesnek ismeri el a Simonék és Vajnáék közötti adásvételt, annak ellenére, hogy a Fonyó-Simicska cég opcióját is érvényesnek tekinti. Ebben az esetben Simicskáék kártérítést kaphatnak, de Vajnáék tulajdonszerzését ez már nem érinti. Kerestük a menedzsmentet, hogy adjanak választ az átalakítások okaira, de nem sikerült kapcsolatba lépni velük.

Ahogy azt már többször megírtuk, Dederick férje David Dederick, a New York-i Weil Gotshal ügyvédi iroda budapesti kirendeltségének vezetője, akinek óriási tapasztalata van nagy volumenű cégek adás-vételében, beolvasztásában, és már korábban is dolgozott Vajnának. A vagyonkezelő cég ugyanazon a Szabadság téri címen van bejegyezve, ahol az ügyvédi iroda. 

Megkérdeztük a német Pro7Sat1 csoportot, hogy szerintük kié most a TV2. A cég csak annyit közölt, hogy nem tudnak semmit sem hozzáfűzni a témához ahhoz képest, hogy a menedzsment korábban megvásárolta tőlük a TV2, a FEM3, a PRO4 és a Super TV2 csatornákat. Azóta történt további eladásokról nem tudnak semmit sem mondani. Ha ez igaz, az megerősíti, hogy 

az opciós szerződés, ha létezik, a Simon-Dederick páros és Simicskáék között született meg.

Ezt mindenesetre a menedzsment nem ismeri el, péntek délutáni TV2-interjújukban legalábbis azt mondták, hogy "azért arra emlékeznénk, ha ilyesmit aláírtunk volna."



Külön rákérdeztünk a németeknél, hogy van-e bárkivel szemben még pénzügyi követelésük, illetve hogy a héten aláírtak-e bármilyen szerződést egykori magyar érdekeltségükkel kapcsolatban, de erre még nem válaszoltak. Dederickék szerint mindenesetre a németek, mint hitelezők, szintén ott voltak a Vajnával való megállapodáskor, és a szerződés "minden egyes elemét jóváhagyták."

És akkor ott van még a pénzkérdés. Az Index pénteki interjúja szerint Fonyóék az opció érvényesítésekor ki is fizették a céget, nem is kevesért. Tehát most mindkét fél azt állítja, fizetett az eladónak a csatornáért. 

Simon és Dederick pénteken közleményt küldött körbe a cégben, amiben megnyugtatják a dolgozókat, hogy a bejelentés érvényben van, és Vajna lesz a tévé új tulajdonosa, a vezérigazgatói székbe pedig Dirk Gerkens ül. A szöveg szerint a hatósági engedélyek és a szerződésátruházások megszerzésével az üzlet lezárul, addig Simon és Dederick vezetik a céget, úgyhogy a TV2 dolgozói novemberben várhatóan a jelenlegi vezetéstől kapnak majd fizetést.

De az is biztosnak látszik, hogy az ügy bíróság elé kerül majd, és nem várható, hogy egyhamar elrendeződne. Van egy jel, amiből szinte biztosan látni fogjuk, hogy Vajnáék vannak birtokon belül: ha a kormány engedélyezi a terjesztési díj beszedését, amelyet korábban egy rendelettel fölfüggesztett. Az ebből várt évi 6-8 milliárd forint nélkül a TV2 könnyen finanszírozhatatlanná válhat.

(Közreműködött: Czinkóczi Sándor és Magyari Péter)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.