Az MSZP Strasbourgig is hajlandó elmenni, amiért az MTI nem hozta le egy közleményüket, közölte az MTI

media
2015 október 19., 12:16
comments 60

A szocialista párt előbb a médiahatósághoz fordul, de ha ott nem fogadják be panaszukat, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Erről Bárándy Gergely MSZP-s politikus beszélt hétfőn egy sajtótájékoztatón, amiről beszámolt az MTI is. 

A panasz oka Bárándy elmondása szerint, hogy a Magyar Távirati Iroda (MTI) megtagadta egy közleményük kiadását. Beszélt arról is, hogy a strasbourgi bíróságon azt szeretnék elérni, hogy a magyar kormány olyan szabályozást alakítson ki, hogy a közpénzből fizetett hírszolgáltatók ne lehessenek monopolhelyzetben, és a jogszabályok kényszerítik őket az objektív tájékoztatásra.

Elmondása szerint a visszautasított közleményük azt a gyakorlatot tette szóvá, hogy a nemzeti hírügynökség megtagadja azoknak a közleményeknek a közlését, amelyek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gazdálkodását, működését vagy tájékoztatási gyakorlatát kritizálják. Hozzátette: hasonlóan cenzúráz az MTI, amikor Orbán Viktor barátainak, rokonainak korrupciógyanús ügyeiről van szó.

Bárándy Gergely azt mondta, az eljárás sérti a közszolgálatiságot is, és akadályozza a magyar embereket az objektív tájékozódásban. Ez Vlagyimir Putyin orosz elnök  módszere - folytatta - a kormány kritikusait meg kell próbálni elhallgattatni.

Az MTI-nek nem ez volt az egyetlen hasonló ügye a közelmúltban: szintén visszautasították az LMP közleményét, és nem közölték az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó közleményét sem, arra hivatkozva, hogy Tiborcz István nem közszereplő. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.