Megint sikerült elintézni, hogy az MSZP ne indíthasson népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltbezárásról

2015 október 20., kedd 10:33
578

A szocialisták próbálkozása, hogy végre eldönthessék az emberek, akarnak-e vasárnap vásárolni vagy sem, sokadszorra akadt el. Az okok változatosak. 

Az fontos tudnivaló, hogy egy témában egyszerre csak egy kérdést hagy jóvá a Nemzeti Választási Bizottság. Aki a leggyorsabb, azét befogadják, aztán megvizsgálják, hogy megfelel-e a törvényi követelményeknek, elég egyértelmű-e például. Ha elutasítják a kérdést, akkor előbb jogerősen le kell zárni az ügyet, ez több hónap. Aztán újra megnyitják a lehetőséget, és kezdődik a gyorsasági verseny. 

Ez megy már jóideje. Volt, hogy Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke előzött egyértelműen olyan kérdésekkel, amik nem feleltek meg a feltételeknek.

Aztán az MSZP is egyre jobban rákészült, előfordult, hogy az NVB szerint túl gyorsak voltak, legutóbb aztán a leggyorsabbak. Legalábbis úgy tűnt, de a választási bizottság szerint mégsem, mert Wodicska Zoltán magánszemély előbb lépett be az épületbe, így az ő kérdését fogadták be. Aztán elutasították, egyértelműségi aggályok miatt.

A kúria a Wodicska-ügyet jogerősen lezárta, így most újra lehetett próbákozni. A szocialisták már korán reggel ott topogtak a bejáratnál, arra várva, hogy a jogerős döntésről szóló tájékoztató megjelenjen a kúria honlapján, aztán elsőként beadhassák a kérdést. Ezt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

De kiderült, hogy valaki megint gyorsabb volt. Mégpedig Simonné Gercsényi Gabriella, aki pont és éppen akkor adta be a saját kérdését a választási bizottágnál, amikor felkerült a Kúria honlapjára az előző ügyet jogerősen lezáró határozat. 

Simonné Gercsényi Gabirella azt nyilatkozta az Indexnek, hogy nincs pártködődése, és

"úgy is lehet fogalmazni, szerencsém volt".

Az ő befogadott kérdése:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?"

Ezzel az a baj, hogy egyáltalán nem a vasárnapi zárvatartásra vonatkozik. Hiszen az üzletek eddig is zárva tarthattak vasárnap, ha akartak. A kérdés sokkal inkább az, hogy nyitva lehetnek-e. 

A bizottság most majd megvizsgálja a kérdést, aztán vagy jóváhagyja (bár mint írtuk, a válasz semmire sem lenne jó), vagy elutasítja, és pár hónap múlva kezdődik az egész újra. Egy nemzeti konzultációt bármilyen ügyben könnyebb összehozni.  

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt