A nagy netes cégeket adóztatná a kormány

POLITIKA
2015 október 29., 07:25

A Figyelő eheti száma arról ír, hogy a kormány továbbra sem tett le arról, hogy az internetből valamilyen módon állami bevételre tegyen szert. Tavaly erre volt egy próbálkozás a netadó bevezetése, de ettől az ötlettől végül a hatalmas állampolgári ellenállást látva visszatáncolt a kormány.

A Figyelő szerint egy ideje Deutsch Tamás csapata fogja össze azokat az egyeztetéseket, amelyek egy a világhálóhoz, egészen pontosan a netes cégekhez köthető adó bevezetését célozzák.

A tavalyiakhoz képest sokat változtak a kormány elképzelései, már - több EU-tagállamhoz hasonlóan - a magyar vezetők is nagyobb netes cégek megadóztatásában gondolkodnak.

A Figyelőnek azonban mostanában több piaci szereplő is arról számolt be, hogy az ügyben korábban aktív állami szervezetek, mint például a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy a NAV mintha kicsit félretették volna az ügyet.

A netes konzultáció lebonyolításával megbízott Deutsch Tamás és csapata viszont már a konkrét koncepció kialakításán dolgoznak a lap szerint. Deutsch száját már idén tavasszal elhagyta a Google-adó kifejezés.

Az unió is tervez hasonlót, és a Figyelő szerint a magyar tervek kidolgozásakor figyelembe is veszik az EU-s irányvonalat, de Magyarország nem szeretne ebben az EU-ra várni, mert Brüsszel túl lassú.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.