Kormányszóvivő: Életszerű, hogy a politikusok rokonai is indulhassanak közbeszerzésen

POLITIKA
2015 december 02., 15:02
comments 356

Így életszerű és így betartható.

Ezzel indokolta Kovács Zoltán kormányszóvivő a 444 kérdésére, miért kellett megváltoztatni a közbeszerzésekről szóló törvényt. Az eddigi szabályok szerint vezető politikusok hozzátartozóinak tulajdonában álló cégek nem indulhattak, a kedden elfogadott módosítás szerint viszont ez már csak a vezető politikusokkal egy háztartásban élő rokonokra vonatkozik.

Egy példával: az eddigi közbeszerzési törvény szerint a miniszterelnök veje, Tiborcz István nem indulhatott, az újak szerint már igen.

Kovács szerint alkotmányos aggályokat is felvetett, hogy a november óta érvényes új szabályozás túl sok embert zárt ki a közbeszerzésekből. "Fél Magyarország érintett lett volna" Kovács szerint, ha az itt felsorolt politikusok hozzátartozói mind ki lennének zárva, ezért kellett a technikai módosítás.

Kérdésünkre, hogy nem aggályos-e, hogy ezután vezető politikusok velük nem egy háztartásban élő rokonai is indulhatnak, a kormányszóvivő megismételte, hogy így betartható és életszerű. Arról is kérdeztük, életszerű-e a kormány szerint, hogy egy vezető politikus rokonai ugyanakkora esélyekkel indulhatnak-e egy ilyen versenyben, mint valaki, akinek nincsenek ilyen kapcsolatai, de a válasz lényegében ugyanaz volt. A videón a sajtótájékoztató egy részlete látható.

Az idén ősszel életbe lépett új közbeszerzési törvényről Lázár János korábban azt mondta, "döntően uniós előírások alapján teljesen új alapokra helyezték a közbeszerzés szabályait, növelve az átláthatóságot és a versenyt". 

Videó: Tbg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.