Erdogan szerint akármennyire is rosszban vannak az oroszokkal, a török energiaellátás nincs veszélyben

Oroszország és Törökország egyre rosszabb viszonyba került az utóbbi hónapokban, de mióta a török légierő kilőtt egy orosz vadászbombázót, amiért az Szíria felől engedély nélkül berepült a török légtérbe, kemény diplomáciai konfliktus bontakozott ki a két állam között.

Az oroszok azt állítják, hogy még ha a repülőjük meg is sértette a török légteret, biztosan nem tartózkodott ott annyi ideig, hogy indokolt legyen a lelövése. Törökország viszont rég haragudott már az orosz hadseregre, amiért a török határ mentén élő, törökbarát turkománokat is bombázzák.

Oroszország komoly diplomáciai szankciókat léptetett életbe Törökországgal szemben, embargót hirdettek a török termékekre. A Reuters szerint Törökország ezzel évi 1 milliárd dolláros bevételtől esik el - már ha nem talál más vevőt az eredetileg Oroszországba szánt áruira. Moszkva ezen kívül felfüggesztette a törökországi orosz állami beruházások többségét is.

A komoly orosz intézkedések ellenére Recep Tayyip Erdogan török elnök most egy beszédében azt mondta, hogy

az orosz-török energetikai projektekben nem érezteti hatását a diplomáciai vita.

Ez azért fontos, mert ahogyan a térség több államának, Törökországnak is Oroszország a legnagyobb energiaellátója. A török gazdaság és a lakossági energiaellátás erősen függ az orosz gáztól, olajtól és széntől, emellett az oroszok építik épp Törökország első atomerőművét is.

Erdogan mostani, üzletemberek előtt tartott beszédében az atomerőművet és a gázellátást emelte ki, mondván, hogy a jelek szerint ezekkel semmilyen gond nincsen.

A török elnök a Török Áramlat nevű, tervezett orosz gázvezetékről is beszélt. Tagadta azokat az orosz állításokat, amik szerint Moszkva megszakította a tárgyalásokat a törökökkel. Erdogan szerint pont a török fél kérte, hogy egyelőre állítsák le a projektet.

„Törökország nem fog összeomlani az önök 1 milliárd dollárnyi importja miatt. Kit érdekel, hogy vesznek-e török termékeket vagy nem? Találunk majd más vevőket más ajtók mögött.”

- üzente Erdogan Moszkvába. (Reuters)