A Rádió 7-nek adott interjúban három okot nevezett meg Lázár, amiért ő is elutazott Moszkvába.
Orbán november végén azt mondja, azért megy Putyinhoz, hogy erre a télre biztosítsa az orosz energiát.
A magyar miniszterelnök jövő héten utazik Washingtonba.
Szijjártó Péter külügyminiszter az energia máshonnan való beszerzését „szép álomnak”, a nyugat-európai tisztviselőket pedig „fanatikusoknak” nevezte a Guardiannek adott nyilatkozatában.
Viszont a magyar külügyminiszter szerint az ukrán–magyar viszony rendkívüli megromlásáért a felelősség teljes egészében Kijevet terheli.
A Fidesz kommunikációs igazgatója ukrán összeomlást vizionált.
Szlovákia azzal fenyegetőzik, hogy leállítja az áramexportot Ukrajnába, tovább súlyosbítva az áramszüneteket.
New Yorkban. A magyar külügyminiszter rendszeresen találkozik vagy éppen telefonál „Lavrov barátjával”, aki ki is tüntette őt.
Az energiaellátás biztonságáért felelős helyettes államtitkár lett.
Egy dán-svéd-finn-norvég riport szerint halászhajónak álcázva járják a parti vizeket orosz csapatok, hogy felmérjék, hogyan lehetne a legnagyobb kárt okozni Európának.
Az "energiaellátás biztonságáért szükséges" kérdésekről tárgyalni.
Egyre keményedik az energiahelyzet Ivano-Frankivszkban.
Oroszország nem először célzott civil célpontokra.
Az ukrán elnök az infrastruktúrát ért orosz rakétatámadások után arra kérte a lakosságot, hogy legyenek körültekintőek az áramfogyasztásban, és korlátozzák a sokat fogyasztó készülékek használatát.
Oroszország napok óta az ukrán hátország energiaellátását támadja az irániaktól kapott drónjaival.