Már 11 milliárd forintot kapott a felcsúti focialapítvány a tao-pénzekből

Az MLSZ a 2015/2016-ös idényre 1,73 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak – írta meg az mfor.hu, ami szerint így

a Felcsút már több mint 11 milliárd forintot szedett össze a TAO-rendszer 2011-es indulása óta.

Az akadémia holnapján található TAO-határozat szerint erre megy el a pénz:

  • 103,5 millió forint személyi jellegű ráfordítás
  • 64,8 millió előfinanszírozott nem ingatlan jellegű tárgyi eszköz beruházás, felújítás
  • 1,36 milliárd forint utófinanszírozott ingatlan beruházására, felújítás (egy sportcsarnok építése)
  • 206 millió forint pedig az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátása

Most már ott tartanak a közpénz kreatív felhasználásával, hogy a Felcsút még egy Multikár M27C típusú takarítógépet és két Antian Carraro traktort is ebből vesz.

Ehhez a felcsúti alapítványnak 736,4 millió forintos önrészt kell adnia. Menni fog: tavaly több mint 4 milliárd forint volt a profitjuk.

A 2015/2016-ös idény legnagyobb tao-támogatásainak nagy nyertesei: Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (1,73 milliárd forint), Várda Sport Egyesület (1,2 milliárd forint), Aramis Sport Egyesület (517 millió forint), Mezőkövesd Zsóry, ETO Futsal, Gyirmót SE, Fehérvár FC (216,2 millió forint), Honvéd Futball, Gyirmót FC, Szolnoki MÁV Utánpótlás Kft. (192,4 millió forint).

A TAO jogilag nem közpénz, de hogy valójában miért is közpénz, arról részletesen itt írtunk, és egy utólagosan átírt pénzügyi jelentéssel – közvetett módon – még a felcsúti akadémia is elismerte ezt(mfor.hu)