Itt az első komoly kínai utasszállító

Kínában bemutatták az ARJ21-700 típusú hazai gyártású utasszállító repülőt, amivel főként a belföldi légiforgalmat igyekeznek majd kiszolgálni az ország nyugati, utakkal kevésbé jól ellátott részén.

Átadóünnepség pandának beöltözött emberekkel (Fotó: Xinhua/Pei Xin)

Az ARJ21-700 nem túl nagy gép, mindössze 90 utas fér el rajta, így egyelőre nem konkurense a nagyobb gépeknek, de a távol-keleti légiforgalom hihetetlen méretű növekedéséből valószínűleg alaposan kiveszi majd a részét. 

A Boeing úgy saccolja, a következő két évtizedben 780 milliárd dolláros piacról lehet beszélni.

Az ARJ21-700-ról már legalább egy évtizede hallani, először 2008-ban mutatták be, de utána rengeteg mindent átépítettek rajta, változott a dizájn is.

A repülőt két, a General Electrics által gyártott motor hajtja, kétezer mérföldes hatótávolságra képes. Egyelőre két gépet vett meg az állami gyártótól, a Comactól a Chngdu Airlines.

Az ARJ21-700 leginkább a kanadai Bombardier CRJ-900 és a brazil Embraer E175 típusoknak lesz vetélytársa, de készül már nagyobb testvére is, a 168 utast szállítani képes C919, ami az amerikai Boeing 737-es és az európai Airbus 320-as, közepes és nagyobb távolságra repülni képes gépekkel venné fel a versenyt. (BI)