bombardier

A MÁV-nál már minden negyedik vonat üzemképtelen

Szinte minden IC-vonaton elővárosi vagy gyorsvonati forgalomra szánt, elöregedett, klímaberendezés nélküli kocsikkal kénytelenek pótolni a hiányzó járműveket.

Inkei Bence
közlekedés

A Boeing meg se akarta építeni a Maxot, amiből most kettő is lezuhant

Igazából egy teljesen új repülőt akartak építeni, de a piac ellépett mellettük. Így aztán csak ráerőltették meglevő géptípusukra a nagyobb hajtóművet, emiatt a gép vezérléséhez is hozzá kellett nyúlni. Ebből lettek a bajok.

Király András
külföld

Belezavarodott a kormánykommunikáció Orbán magángépes Vidi-túráiba

A kancelláriaminiszter szerint a Vidi-járat egy-egy útja töredéke a képviselői fizetésnek, ezért nem kell bevallani. A miniszterelnök sajtósa viszont arról beszélt, hogy az utak rendszeresek.

Tbg
POLITIKA

Megáldották a Szent Márton tiszteletére elindított Bombardier TRAXX mozdonyt

Herczeg Márk
vallás

Itt az első komoly kínai utasszállító

Az ARJ21-700-at belföldi járatokra szánják elsősorban, de már készül a Boeing és az Airbus riválisa is.

Tbg
gazdaság

Ez a szomorú Malév-gép már senkinek nem kell

kasnyikm
gazdaság

Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány a Bombardier MÁV Hungary Kft.-ben a magyar állam részesedésszerzését

Herczeg Márk
POLITIKA

Senkinek sem kell az utolsó Malév gép

Botos Tamás
gazdaság