Az Illatos úti vegyi káosz legfontosabb tanulsága, hogy nem vagyunk biztonságban

Az Illatos úti sok ezer tonna méreg sikeres feltakarítására rávághatnánk, hogy egy isteni csoda. Mármint, hogy egy civil aktivistának, egy kezdő ellenzéki önkormányzati politikusnak a sajtó segítségével egy évek óta megoldatlan, életbevágó és nem utolsó sorban költséges ügyet sikerült átvinnie a kormányzaton. Nem sok hasonló eset jut eszembe az utóbbi időkből. Sőt. Ezért érdemes levonni a sikertörténetből a tanulságokat. 

Azt a szomorú konklúziót már megírtuk, hogy az Illatos úti kútmérgezés elkeserítő képet fest az egész magyar környezetvédelemről, de vannak ennél is általánosabb tanulságai az ügynek.

Az állam nem védi meg az életed 

Van az a hamis illúziónk, hogy a katasztrófavédelem, az ÁNTSZ, a környezetvédelmi hatóság vagy akármelyik szakhatóság végzi a dolgát, és megvéd minket például egy szörnyű vegyi katasztrófától. Valami miatt azt képzeljük, hogy egy kiemelten veszélyes üzemet, ami a főváros közepén van, lakóövezetben, ahol például rákkeltő anyagokat gyártanak, ahol tűz- és robbanásveszély van, ott szigorú szabályoknak kell megfelelni, oda fokozottan figyelnek, folyamatosan ellenőrzik. 

Hát, nem.

Az Illatos úti vegyi üzemben éveken át ki-be jártak az urbanista kalandorok, fotósok, fémtolvajok és még ki tudja, kik. A veszélyes anyagokat hordóstul ásták el a föld alá. A tűzveszélyes cuccok tonnaszámra szivárogtak, keveredtek a szabad levegőn rohadó hordókban, miközben a tűzvédelem az évek alatt lényegében megszűnt a telep egyes részein. 

Amikor a katasztrófavédelem figyelmét felhívták a katasztrófaveszélyre, a szakhatóság ki sem tolta az orrát a területre, inkább hasra ütve kijelentette, hogy nincs veszély. Amíg Orbán Viktort személyesen nem szembesítették a problémával, mindenki hebegve-habogva dobálta a problémát, mint a forró krumplit.

Hordók a föld alatt.

Magyarországon mindenről Orbán Viktor dönt 

Arról, hogy a Vegyiművekben nagy a baj, már évek óta mindenki tudott, akinek tudnia kellett. Civil szervezetek, környezetvédők, egyes politikusok kongatták a vészharangot, de azt sem sikerült elérni, hogy a hatóságok megvizsgálják a helyzetet. Amikor először kilátogattunk az Illatos útra, az üzemért felelős felszámoló cég embere a fejét ingatva mosolygott rajtunk. Majd kifejtette, hogy pattoghatunk, írhatunk cikkeket, kiabálhatunk, mint annyian előttünk, de úgysem fog semmi történni. És valóban sokáig úgy tűnt, hogy mind a katasztrófavédelemnél, mind a rendőrségnél, az érintett önkormányzatoknál, sőt még a környezetvédelemért olyannyira aggódó köztársasági elnöknél is süket fülekre talál az ügy. 

Baranyi Kriszta ráveti magát Orbán Viktorra

Aztán egy ferencvárosi önkormányzati képviselő a Nemzeti Színház előtt elkapta Orbán Viktort, és felhívta a figyelmét rá, hogy a közelben, pár kilométerrel arrébb nagy gáz van. És akkor csodák csodája, elkezdett működni az állam. 

Azt nem tudni, hogy a kompetencia, az akarat, a forrás vagy a tehetség hiányzott-e azokból, akik korábban tétlenül nézték, hogy egyre nő a vegyi káosz. De az nagyon komoly gond, ha egy teljesen nyilvánvaló ügyben a szakemberek, hatóságok, intézmények nagy egyetértő bénultságban várják, hogy a miniszterelnök agyáig eljusson a probléma. Úgy tűnik, Magyarországon minden döntés egyetlen ember hozzáértésére, lelkiismeretére, helyzetfelismerésére van bízva. Onnantól fél év alatt el lehetett szállítani a sok ezer hordó mérget.

Ilyen volt.

Ó, ha dolgozna az ellenzék! 

Szinte már közhely, hogy Magyarországon tulajdonképpen nincs ellenzék. Ez persze nyilván nem igaz. Csak egy szar vicc. Van ellenzék, ott ülnek a Parlamentben, az önkormányzatokban, a bizottságokban, felveszik a fizetésüket, csak éppen nem nagyon dolgoznak. Nem képviselik az őket felhatalmazó választókat, vagy nem jól, gyengén képviselik őket. 

Ezért is meglepő, és valószínűleg nagyon bosszantó, amit Baranyi Krisztina (Együtt), kilencedik kerületi, a politikába frissen beugrott önkormányzati képviselő végigtolt Illatos út-ügyben. Mint egy gőzeke, úgy szántotta fel a fideszes önkormányzatot. Feljelentést tett, gyűjtést szervezett, talajvizet vizsgáltatott, lakossági fórumozott, riadót fújt, kongatta a vészharangot, letámadta a miniszterelnököt, bepalackozta a mocskot, és személyesen vitte el Lázár Jánosnak. És végül győzött. 

Egy palack talajvíz.

Persze világos, hogy ez egy olyan ügy, ami meglehetősen látványos. A város közepén álló lélegzetelállítóan rohadó gyárépületekkel,a katasztrófaközeli helyzettel, ami valóban veszélyeztette az emberek testi épségét és a környezetét, a médiában jól el lehetett adni az ügyet. De korábban ez más, az ügyet vivő ellenzéki politikusoknak, a fideszes Bácskai Jánosnak (még ellenzéki korában), az LMP-és Csárdi Antalnak és a PM-es Mach Péternek még sem sikerült. 

Tarnai Richárd a boldog kormánymegbízott.

És az is nyilvánvaló, hogy akiben van minimális tisztesség, és mellékesen politikai érzék, az ebbe az ügybe beleáll, vagy legalábbis mellé, majd életmentőként büszkén feszít, mint Tarnai Richárd kormánymegbízott tette, és nem tesz keresztbe, mint ahogy azt a politikai öngyilkos merénylő Bácskai János ferencvárosi polgármester csinálta. Az elszállított hordók ügye arra mutat rá, hogy jobb és biztonságosabb hely lenne Magyarország, ha az ellenzék dolgozna, szorongatná a kormányt, és sikítva rámutatna a problémákra.

Azta, egy épeszű aktivista!

A Greenpeace-es és vegyész Simon Gergely nem láncolta magát a Vegyiművek kapujához, nem rohangált összefirkálva, meztelenül az Illatos úton, nem indított puffogó Facebook-csoportokat, nem gyújtotta fel magát a katasztrófavédelem kapujában, és ami a legfontosabb, nem ment bele béna, pitiáner politikai vitákba, nem foglakozott azzal, hogy lepánikkeltőzik, politikai szekértolózzák, hanem csak higgadtan és érthetően szakmailag megalapozott tényeket közölt kitartóan és hatásosan. Nem azt sorolta, hogy ki hol hibázott, csak arra koncentrált, hogy mi a következő lépés. Nem tolakodott, nem ripacskodott, leginkább a tudomány eszközeivel küzdött a jobb környezetért. Kutatott, elemzett, magyarázott, és ami nagyon lényeges, végig fenn tudta tartani az érdeklődést, a szimpátiát az ügy iránt. 

Simon Gegely és egy veszélyes hordó.

De miközben állatira örülünk, hogy az Illatos úti mocsok eltűnt, ne feledjük, hogy a történet itt nem ért véget. 140 év szennyeződése folyt bele a talajba a Duna közvetlen közelében, lakott területen, amivel még nagyon sok és költséges munka lesz. És azt se feledjük, hogy egy részben magán, részben fővárosi cég kontrol nélkül veszélyeztette az életünket és a környezetünket, majd a romeltakarítást nekünk kellett állnunk. Eddig ez 1, 6 milliárd forintunkba fájt, de lesz ez még sokkal több is, és a bűnösök nagy valószínűséggel sosem lesznek felelősségre vonva.

;