Lázár háttérintézményeket legyilkoló terve hatezer fővel csökkentheti az állami bürokráciát

POLITIKA
2016 január 26., 07:34
comments 92

Az első hírek még arról szóltak, hogy ötvenezer embert érinthet az a terv, amit Lázár János jelentette be a minisztériumi háttérintézmények leépítéséről, illetve beolvasztásáról. Erről szó sincs, az Index megszerezte az előterjesztést.

Lázár 73 háttérintézményt vetetett fel a listára, de azt ő sem gondolta komolyan, hogy ennyi meg is szűnik, csak erős alkupozícióval akarta indítani a beinduló lobbizás miatti tárgyalásokat. 

A tiltakozások be is indultak, miniszterek is fúrják a tervet, de február 10-én a kormány már tárgyalja Lázár tervét. 

A bürokráciacsökkentő csomag előterjesztéséből az derül, hogy az átalakításban érintett háttérintézményeknél húsz százalékos létszámleépítés lesz idén, akik ezt megússzák, azoknak jövőre kell minden tizedik embert elküldeni. Ez nagyjából hatezer embert érinthet. 

Olcsóbbnak valószínáleg olcsóbb lesz a rendszer, bár eleinte még többletköltséget is okozhat, hogy Lázárék akár magasabb végkielégítést is adnának az elküldötteknek, ha vállalnák, hogy jó pár évig nem térnek vissza a közigazgatásba, nehogy máshol visszaszivárogjanak.  

Hogy hatékonyabb lesz-e, az korántsem biztos. és akár az ügyintézés is hosszadalmasabb lehet

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.