Istenítélet meg miért nincs?

bűnügy
2016 február 01., 08:55
comments 216

„Nemcsak jogszolgáltatásra, de igazságszolgáltatásra is szükség van” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. 

Váljon már el a szar a májtól!

Számos módszert kitalált már az emberiség, hogy megállapítsa, mi az igazság. Magyarországon egy időben használták a tűzpróbát például. Ez úgy működik, hogy a gyanúsított kezét tüzes vassal megégetik, aztán a sebet bekötözik, a kötést pedig lepecsételik. Ez azért fontos, hogy ne lehessen piszkálni, kenegetni vagy bárhogy máshogy befolyásolni a gyógyulást. Amikor letelik a kijelölt idő, kibugyolálják a kezet, és alaposan megvizsgálják. Ha szépen gyógyul, akkor az illetőről kiderül, hogy ártatlan, hiszen az Isten mellé állt. Ha viszont gennyedzik, csúnya marad, akkor az illető bűnössége bizonyítást nyer, és megkaphatja méltó büntetését.

Itt az ideje, hogy a sok szarrágás helyett megint ez legyen.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, éppen vasárnap hívta fel a figyelmünket arra, hogy a veszprémi bíróság mekkora tévedésben van. Őrület. Vakarták a „fejüket” öt évig, csak azzal eltöltöttek 123 munkanapot, hogy „szakértőket” hallgassanak meg, aztán tavaly augusztusban újabb időhúzás mellett döntöttek, csak azért, mert az ügyészség módosította a vádiratot, és olyan szavakon kezdtek el lovagolni, mint „altalaj stabilitás”. Pofám leszakad.

Egy álmosító papírhalmazt gyártottak. Jogászkodtak. Szalvettával fogták meg a faszt! Mi lett a vége? Hát persze, hogy futni hagyták őket. És valami 1998-as tervezési hibára mutogattak, amiről szerintük a vádlottak nem tudhattak. 

Lemegyek az utcára, megkérdezek 10 embert, esküszöm, hogy 10 azt fogja mondani, hogy ezeknek börtönben kellene megrohadniuk. És ha Horn Gyula élne, és Orbán Viktor a maga ura lehetne, akkor fel lehetne kötni őket a veszprémi tűztoronyra is.

Az az egy aggaszt egy kicsit, hogy Németh Szilárd most egy bizottsági ülést kezdeményezett csak. Ezt is papírszagúnak orrontom! Ahelyett hogy odamenne, és lefejelné azt, akit kell.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.