Még az Emmi háttérintézménye is arra jutott, hogy nagyon súlyos problémákat okozott a Klik

oktatás
2016 február 02., 20:06
comments 142

A minisztériumi háttérintézmény, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet most nyilvánosságra hozott kutatása szerint az iskolák államosítása, az Európában példátlan túlközpontosítás átgondolatlan volt, és az intézmények normális működését akadályozzák – írta meg az Index.

Többek között ezekre jutottak a kutatók:

  • A tankerületek csak utasításokat közvetítenek, nem jelennek meg a helyi szempontok, és az egész működésből hiányzik a stratégiai gondolkodás.
  • Megbénítja az iskolák működését a túlzott adminisztráció és az autonómia elvétele.
  • A Klik nem hoz érdemi szakmai döntéseket, titkolózik, és még a minisztériumi intézmények kutatói sem jutottak adatokhoz.

A Pedagógusok Szakszervezete hétfőn jelentette be, hogy február 13-ára országos tüntetést szervez a köznevelés és a pedagógusok helyzete miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete meg a közoktatási szerveknek írt levelet, és a köznevelési kerekasztal bojkottjára szólította fel a címzetteket. Rétvári Bence államtitkár ezen úgy kiakadt, hogy rögtön azzal nyitott: a felekkel ellentétben „a kormány mindig kész a párbeszédre”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.