A Városmajori Gimnázium diákjai is nyílt levelet írtak az oktatás helyzetéről

oktatás
2016 február 12., 19:27
comments 318

A miskolci Hermann Ottó Gimnázium diákjai már korábban nyílt levélben fejtették ki a véleményüket a magyar oktatáspolitikáról. A levél által elindított elégedetlenség-hullámhoz egyre több diák és tanár csatlakozik. A budapesti Városmajori Gimnázium nevelőtestülete már korábban csatlakozott, a diákok pedig most megírták a maguk nyílt levelét, amit a gimnázium tanulóinak 86 százaléka nevében tettek közzé.

Nekik a tananyag minőségével és mennyiségével van a legtöbb bajuk. Szerintük nagy gond, hogy az általuk gyakorlatinak nevezett tudással szemben a lexikális tudás van túlsúlyban, a tanmenet pedig annyira zsúfolt, hogy nem jut idő a fontosabb témák kifejtésére és a gondolkodásra.

Azt írják, hogy

„A túlterheltség következtében két véglet alakul ki a tanulók körében: vannak, akik túlhajtják magukat, és mindennapjaikat a stressz tölti ki, míg mások feladják és érdeklődésüket vesztik, demotiváltak lesznek.”

Javaslataikban csökkentenék a tanórák számát és a tananyagot, az összefüggések jobb áttekintése érdekében összehangolnák a különböző órák tanmeneteit.

11-12. évfolyamon csökkentenék az alapórák számát úgy, hogy a fakultációs tárgyakra több idő jusson, és beemelnének a tanrendbe olyan „életre nevelő” tárgyakat, mint a pénzügyi ismeretek, a pszichológia vagy a társadalomismeret.

photo_camera A gimnázium épülete (By Tamás Thaler - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0)

Szerintük a napi 1 testnevelésórának sincsenek meg a feltételei, de a jelenleg megtartott, heti 2-3 testnevelést is becserélnék valamilyen értelmesebb tárgyra.

Az érettségi követelmények változását lehetetlennek és túl gyorsnak találják, fájlalják azt is, hogy nem szóltak nekik időben a változásokról.

Szeretnék azt is, ha színvonalasabb tankönyvek készülnének, és szélesebb lenne a kínálat, amiből választhatnak.

Kiállnak a tanárok mellett, fontosnak tartják a megbecsülésüket és megfelelő munkakörülményeiket. Szerintük is több pénz kell az oktatásra, és nem fenntartható a jelenlegi, túlközpontosított rendszer. (vs.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.