A francia miniszterelnök elutasította a migrációs kvótát

Manuel Valls francia miniszterelnök szombaton Münchenben azt mondta, hogy kormánya elutasítja az állandó bevándorlási kvóta ötletét. Megerősítette, hogy Franciaország továbbra is kész a korábbi megállapodások szerint 30 ezer menekültet befogadni abból a 160 ezerből, akinek az elosztásáról eredetileg megállapodtak egymás között az EU országai, de

Párizs nem megy bele a számok növelésébe.

Franciaország, azaz az EU második legerősebb állama, így az EU legerősebb államával, Németországgal kerül szembe a közelgő EU-s tanácskozásokon, amiken a vezetők a migrációról tárgyalnak majd.

„Nem fogadunk be többet” - mondta Valls, aki szerint csodálatra méltó, hogy Németország kész több migránst is befogadni, de

„Franciaország soha nem mondta, hogy »Gyertek Franciaországba«”.

Merkel a közelgő EU-csúcson várhatóan arra próbálja majd rábeszélni az EU-tagállamok vezetőit, hogy menjenek bele az úgynevezett menekültkontingensek befogadásába. Merkelnek ugyanis az a terve, hogy összeállít egy erős koalíciót azokból a tagállamokból, akik idővel hajlandóak több menekültet befogadni, hogy ezzel meg tudja győzni Törökországot, hogy szabjon gátat az elsősorban Szíriából Európa felé irányuló menekültáradatnak.

Franciaország Valls szerint elutasítja ezt a kezdeményezést. A miniszterelnök felhozta, hogy országa hivatalainak csak tavaly 80 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, és így is küzd a fiatalok radikalizációjával  és a magas munkanélküliséggel.

Robert Fico szlovák miniszterelnök közben arról beszélt, hogy

Németország igyekezett megakadályozni a Visegrádi országok azon terveit, amik szerint az EU-nak segítenie kellene Macedóniának és Bulgáriának abban, hogy zárja le a Görögországgal közös határait a migránsok előtt.

A Reuters szerint a visegrádi vezetők hétfőn találkoznak majd Prágában a macedón és a bolgár miniszterelnökökkel, és ezen a találkozón jó eséllyel fel is ajánlják ennek a két országnak a segítséget a görög határok lezárásában.

Fico szerint a visegrádi országok azt szeretnék, hogy ha már Görögország úgysem védi a határait, az EU legalább koncentráljon a bolgár és a macedón határok védelmére. Arról Fico nem beszélt, hogy a szintén baromi hosszú görög-albán határral mit kellene kezdeni.

Berlin viszont azt szeretné, ha a visegrádi országok más megoldást találnának a krízisre. Fico szerint Németország demarsot küldött Szlovákiának, amiben az állt, hogy hogy merik V4-csoportként megvitatni a kérdést Macedóniával és Bulgáriával. Fico azt állította, hogy Berlinben a hétfői találkozó megtartása ellen is tiltakoztak. (Reuters)