Putyin elkezdi kiárusítani a családi ezüstöt?

Olajipari privatizációra kényszerülhet Vlagyimir Putyin a nyugati szankciók és az olajár összeomlása miatt válságos helyzetbe került állami költségvetés megmentése érdekében. Az ír Independent értesülései szerint ezért piacra dobhatják a hatodik legnagyobb orosz olajipari cég, a 2014-ben újraállamosított Basnyefty kisebbségi, vagy akár többségi részvénycsomagját is.

Bár vannak, akik a tőzsdei bevezetés mellett érvelnek, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a második legnagyobb - egyben a legnagyobb magántulajdonú - orosz olajipari cég, a Lukoil lehet a vevő. Ha így lesz, akkor valószínűleg 50 százaléknál nagyobb részesedést lesz kénytelen eladni az orosz állam, mert a Lukoil eddig kizárólag olyan cégekbe fektetett, amelyek felett az irányítást is megszerezte befektetésével.

A privatizációt az orosz gazdaság kétségbeejtő helyzete, illetve a szeptemberre kiírt parlamenti választások indokolják:

az ukrajnai háború miatt bevezetett nyugati szankciók és az olajár összeomlásának hatására az orosz gazdaság tavaly 3,7 százalékkal zsugorodott, a költségvetés hiánya idén 28 milliárd dollár lehet.

Ez már elég nagy hiány ahhoz, hogy megszorításokat kelljen bevezetni, ha nem szereznek gyorsan bevételeket. Ez pedig egy parlamenti választás előtt még az orosz irányított demokráciában is kockázatos lépés volna. A Basnyefty eladásából 2,5 milliárd dollár körüli bevételt remélhetnek, mert a cég piaci kapitalizációja jelenleg 4,5 milliárd dollár körüli - a rubel árfolyama és az olajár összeomlása előtt még 13 milliárdot ért a cég. (Via Independent.ie)