Juhász Péter ráhívta a rendőröket az Új Nemzedék Központra

2016 március 3., csütörtök 8:14
118

Juhász Péter és az Együtt párt néhány aktivistája csütörtök reggel az Új Nemzedék Központ irodája elé vonultak, és kihívták az állami szervezetre a rendőrséget. Juhász hangosbemondóval szólította fel a központ munkatársait, hogy ne semmisítsenek meg dokumentumokat.

Az Új Nemzedék Központról szerdán derült ki, hogy megtadta az együttműködést az Állami Számvevőszékkel, mert az EMMI alá tartozó szervezet nem adott adatokat az ellenőrző hatóságnak. Az ÁSZ ezért feljelentette a központot.

Juhász szerint félő, hogy most a központnál éppen kínos dokumentumokat semmisítenek meg.

Az Új Nemzedék Központ egy elég gyanús szervezet, EU-s támogatásokból kitömve működnek nem túl nagy hatékonysággal. Erről itt írtunk részletesen. A központ a közelmúltban Londonban nyitott új irodát.

Elázott dokumentumok

Az Új Nemzedék Központ közleménye szerint ők mindenben jogkövetően jártak el. Az ÁSZ-nak odaadtak 3500 oldalnyi dokumentumot, és csak azt nem adták át, ami sajnos elázott. A központ emlékeztet: 

"Az iratok (...) egy része a 2015. augusztus 17-i budapesti felhőszakadás miatt károsodott, azonosíthatatlanná vált."

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt