Németh Szilárd nem tudta megnézni, mennyi pénzt szórtak ki Matolcsy alapítványai, mert túl buta hozzá a telefonja

Németh Szilárd szombaton egyszerűen csak le akarta tudni a szokásos migránsozós sajtótájékoztatóját, ezért érhette ennyire váratlanul, hogy mindenki a Matolcsy-alapítványok pénzszórásairól kérdezi.

Németh Szilárd tényleg mindent bedobott, hogy megkerülje a kérdéseket, de ide most a tőle megszokott betonérvelés is kevés volt. Szerinte erről a kérdésről nem őt, hanem inkább Matolcsy Györgyöt és a jegybankot kellene kérdezni.

Az Index kérdésére elmondta, hogy morálisan mindent támogatni tud, ami a közjót és a közcélokat szolgálja. De a rezsibiztos arról még nem tájékozódott, hogy a Pallas-alapítványok pontosan mennyit költöttek Matolcsy titkárnőjének könyvére, így erről inkább nem is mondott semmit.

Ugyanakkor arról határozottan meg van győződve, hogy a közjót szolgálták, mikor a Sakk és pókert lefordították románra, lengyelre és ukránra. Németh Szilárd vallja, hogy aki a Kárpát-medencében él, annak meg kellene tanulnia a kárpát-medencei népek nyelveit.

Bevetette a Nokia-védekezést

A VS.hu-nak kiszórt pénzekről is csak annyit tudott elmondani, hogy még sajnos erről sem tud mit mondani.

„Szeretném ezt saját magam megtapasztalni!”

-tett egy újabb próbálkozást az alapítványok költéseiről szóló kérdések lepattintására.

Mikor az Index újságírója felvetette neki, hogy tök egyszerű lenne most telefonon átfutni az erről megjelent cikkek valamelyikét, aztán reagálni valamit, Németh Szilárd ledobta a mindent eldöntő bombaérvet:

„Nincs olyan szuper telefonom, mint Önnek. Nekem csak egy kis Nokia telefonom van. Semmit nem tudok vele, csak sms-t küldeni.”

Németh Szilárd és a nem túl okos telefonja a parlamentben - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csak remélni tudjuk, hogy valaki  hamarosan küld a Fidesz alelnökének egy sms-t arról, hogy a Matolcsy unkoatestvéréhez köthető oldal tavaly több mint félmilliárd forntot kapott az MNB alapítványairól, és Németh Szilárd is átgondolhatja a kérdést a közjó szempontjából.