Akár Diósdig is elvihetik a felcsúti kisvasút végállomását

POLITIKA
2016 május 13., 08:09
comments 243

A Magyar Narancs beszámolója szerint Tessely Zoltán csütörtök este egy etyeki fórumon arról beszélt, hogy a felcsúti kisvasút vonalának meghosszabbításánál hajlandóak lennének a nyomvonal meghosszabbítására, de arra továbbra sem tudnak garanciát vállalni, hogy magántelkeket nem vágnának ketté vele.Tessey Zoltán és a varázsgombák. Az egyik résztvevő szerint a magánbirtokok megkerülésére még nem született ésszerű megoldás. Az etyeki földtulajdonosok nem szeretnék, ha a kisvasút miatt az állam kisajátítaná a földjeiket. A lap szerint a helyieknek most alternatív megoldási javaslattal kell fordulniuk az etyeki polgármesterhez, még így sem biztos, hogy garancia lesz arra, hogy a Bicskétől Etyekig tervezett, 8 milliárd forintos költségűre becsült kisvasút megépítése nem lehetetlenít el több botpusztai lakost.

Tessely Zoltán a körzet országgyűlési képviselője, aki egyben a Felcsút környékének fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, azt mondta, ők nem akarnak békétlenséget, csak hagyják őket megvalósítania céljaikat. Később beszélt arról is, hogy

a távolabbi elképzeléseik szerint a kisvasút fejlesztésének végpontja nem az Etyek szélén található Korda Stúdió, hanem Diósd legyen, ahol létrehozhatják Európa legnagyobb barlangfürdőjét.

Valahogy így nézne ki a vonal a távolabbi elképzelések szerint:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.