Tippelj, mennyit keresett havonta a FIFA főtitkára!

sport
2016 június 03., 15:12
comments 53

120 ezer svájci frank, vagyis durván 34 millió forint. Ez volt Jerome Valcke FIFA-főtitkár utolsó havi fizetése. Persze nem tizenkétszer, hanem tizeháromszor járt neki ennyi egy évben. És persze nem kellett beérnie az évi 440 millió forintnyi alapfizetéssel. A garantált bónusza emellett 500 ezer frank, vagyis 140 millió forint volt, de olyan konstrukcióban, hogy egyedi döntéstől függően a garantált bónusz négyszeresét is megkaphatta, vagyis akár 560 milliót is. A 2019. december 31-ig érvényes szerződés azt is kiköti, hogy ha a főtitkár munkaviszonya ez időpont előtt bármikor megszűnne, nemcsak hogy a teljes fizetés jár neki a teljes időszakra, de mentesülne minden, a munkájával kapcsolatos későbbi büntetés, ügyvédi költség vagy egyéb kiadás alól.

Ilyen körülmények között szinte természetes, hogy végig járt neki a havi 16 ezer frankos, vagyis 4,5 millió forintos lakhatási támogatás.

Valcke a 2013-as Konföderációs Kupa és a 2014-es világbajnokság miatt 10 millió frankos – majdnem 3 milliárd forintos – bónuszt is kapott, a szerződésében pedig látnoki módon azt is sikerült rögzíteni, hogy a két esemény 2017-ben és 2018-ban esedékes döntőjének sikeres rendezéséért már 11 millió fog járni.

Sepp Blatter főtitkár ehhez képest szinte szerénynek mondható a saját magának megszavazott fizetéssel: hiába volt ő az elnök, csak évi 3 millió frank, vagyis 845 millió forint járt neki. Az összehasonlítás végett: szegény Kuna Tibor fideszes kormánykommunikátornak egy teljes évig kellett két PR-céget berregtetnie, hogy nagyjából ennyi osztalékot tudjon kizzadni magának.

Blatternek az alapfizetésen felül járt maximum 1,5 millió franknyi, vagyis 422,5 millió forintnyi bónusz. Az elnök optimista hozzállását jelzi, hogy ha 2015-től kezdve sikeresen végigcsinálta volna a négyéves ciklusát, ezért a bravúrért külön 12 millió frank - 3,4 milliárd forint - sikerbónusz járt volna. Reprezentációra alapból járt neki évi 500 ezer frank és a vébé- illetve konföderációskupa-döntők után is kapott persze különpénzt. 2010.-ben 11 millió frankot - 3,1 milliárd forintot), 2012-ben - előre jutalmazva az évekkel későbbi események sikeres lebonyolítását - már 12 milliót, vagyis majdnem 3,4 milliárdot.

Mindezek egy FIFA által megbízott ügyvédi iroda vizsgálati jelentéséből derülnek ki, amit a FIFA a honlapjára is kitett.

link Forrás

A téma Lizáért, a 444 szuperkommentelőjéért kiált, aki a kormányközeli oligarchák bevételeiről szóló cikkünket olyan kézműves infografikákkal dobta fel, amik a NERisztokraták cégeinek éves osztalékát villákra, családi házakra és autókra fordította le:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.