Caracasban két üveg ketchupot cserélnek pelenkára

külföld
2016 június 04., 15:26
comments 83

Venezuela 2016-ban lényegében teljesen összeomlott. A harmincmilliós országban egymást érik az áruhiányok, a boltok előtti, kilométeres sorok, nincs pénz, nincs munka, a közalkalmazottak is már csak heti két nap dolgoznak, a gyárak pedig sorra zárnak be.

Az emberek azonban ahogy tudnak, élni akarnak még ilyen körülmények között is: a Facebookon alakítanak csoportokat, ahol csereberélnek termékeket, ha már a boltokban nem kapnak semmit.

Ilyen cserecsoport például ez itt, ahol gyógyszereket, ketchupot, pelenkát, rizst, akármit próbálnak eladni és szerezni az emberek. Az egyik csoporttag például kétségbeesetten keres pelenkát, a márka is mindegy neki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.