Csak azért se nyomoz tovább a kitiltási-korrupciós ügyben az ügyészség

bűnügy
2016 június 23., 08:53
comments 117

Az amerikai állam kitiltott legalább hat, a kormánnyal kapcsolatban álló magyart, mert szerintük korrupcióba keveredtek. Ez még 2014 őszén történt. Azóta egyetlen egy ügyben indult nyomozás: e szerint egy illető azt üzente a Bunge nevű amerikai cégnek, hogy 2 milliárd forintért el lehet intézni, hogy csökkenjen az étolaj áfája.

Az ügyészségi nyomozás arra jutott, hogy ez az illető csak úgy bemondta, hogy el tudja intézni az áfacsökkentést, igazából semmilyen kormányzati vagy kormányközeli kapcsolata nem volt. Annak ellenére is, hogy a per során számos jel utalt arra, hogy a Századvég csoportra hivatkozott az ajánlatakor.

A korrupciót ajánló embert június 7-én elítélte a bíróság, ugyanakkor az ítéletben az is benne van, hogy a törvényszék szerint nem kamu, hanem valós korrupciós ajánlat volt a háttérben.

Az ügyészség csütörtökön kiadott egy közleményt, hogy ennek ellenére

"a nyomozás továbbfolytatásának az ügyben nincs helye" .

Ugyanis az eredeti nyomozáskor nem találtak valódi megbízót az ajánlkattevő mögött, és attól, hogy a bíróság más következtetésekre jutott mint az ügyészség, szerintük még nincs olyan körülmény, ami alapján tovább kellene nyomozniuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.