Donald Tusk: Ami nem öl meg, az erősít

Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke sajnálkozott a brit népszavazás eredményén, de azt mondta, hogy az unió felkészült erre is, nem lesz jogi bizonytalanság.

Szerinte ez egy drámai helyzet, de különösen a britek számára számára lesz drámai.

"Ami nem öl meg, az erősít" - jelentette ki, azt állítva, hogy ezt a bölcsességet az édesapjától tanulta.

Azt ígérte, hogy a 27 megmaradt tagállam továbbra is együtt marad.

Szombaton Berlinben összeülnek az EU-t megalapító országok külügyminiszterei (Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország), hogy megbeszéljék, hogyan tovább. Kedden pedig uniós csúcs kezdődik Brüsszelben, várhatóan ott adja be Nagy-Britannia hivatalosan is a kilépési kérelmét. A belga miniszterelnök jelezte, hogy júliusra is akar rendkívüli csúcstalálkozót a helyzet megvitatására.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.