Elkezdték bírságolni a Matolcsy-alapítványokat, de nyugi, a bírságokat is közpénzből fizetjük

gazdaság
2016 július 05., 07:40
comments 173

Miután kitört a botrány a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványai körül, amik összesen 260 milliárd forint közpénzt kaptak a jegybanktól, az alapítványok saját maguk kértek vizsgálatot a Közbeszerzési Hatóságtól.

A közfelháborodást az okozta, hogy erről a 260 milliárd forintról Matolcsyék, a Fidesz és a kormány először azt bizonygatták, hogy a pénz az alapítványokhoz kerülésével „elvesztette közvagyon jellegét”, ezért nem kell beszámolni róla, hogy kiknek adnak belőle, és milyen feltételekkel. Majd, amikor a Kúria kimondta, hogy ez igenis közpénz, és nagyon is be kell számolni arról, hogy kinek adnak belőle, kiderült, hogy a pénzből rengeteg jutott a Matolcsy-családhoz köthető vállalkozásokhoz. Ebből az alapítványi pénzből működött a vs.hu kiadója is, amiről sokáig az a hír járta, hogy Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a tulajdona. Szemerey a botrány kitörése után ezt letagadta, de így is több szálon kötődik a vs-hez.

A Közbeszerzési Hatóság először 200 ezres bírságokat szórt ki minden alapítványra, amiért nem jelentkeztek be a hatóság közbeszerzési listájára.

Most viszont elkezdték azért is kiszórni a bírságokat, mert az alapítványok közbeszerzések kiírása nélkül szórták a milliárdokat.

Az ügyészség hétfőig 63 alapítványi szerződés vizsgálatát kérte a Közbeszerzési Hatóságtól. Az ilyen eljárásokban pedig a bírság értéke akár a szerződés értékének 15 százaléka is lehet. A legvégső esetben pedig bíróságon is megtámadhatja a szerződést a hatóság.

Az első bírságok már hétfőn megszülettek, eddig 3 esetben született elmarasztaló ítélet:

  1. A Pallas Athéné Domus Animae 30 milliós bírságot kapott, amiért a Mészáros Lőrinc-közeli Magyar Építőnek közel egymilliárdos megbízást juttatott, hogy építse át galériává és étteremmé a Csónak utca I. szám alatti villaépületet, amit korábban vett meg az alapítvány.
  2. Ugyanez az alapítvány kapott egy 1,8 milliós bírságot, amiért közbeszerzés nélkül a Friday Creative nevű, kicsi és korábban tökismeretlen cégre bízta havi 5 millió forintért, hogy irányítsák a doktori programjukat.
  3. Kaptak egy kisebb, 165 ezres bírságot is, mert közbeszerzés nélkül választották ki a FRANK nevű céget, hogy készítsen közel 11 millió forintért videódokumentációt két első kerületi ingatlan felújítási munkálatairól.

Szerencsére ezeket a bírságokat nem a Matolcsy-családnak, „Mészáros Lőrincnek” és a barátaiknak kell kifizetniük, hanem természetesen a bírság is közpénzből meg. Szóval adófizetői összefogással eddig 32 millióval segítettük ki a jegybank alapítványait, és valószínűleg még többel fogjuk, mert a közbeszerzések elmaradása miatt jöhetnek még bírságok.

Közben a közpénzmilliárdok, amiket az alapítványok már kiszórtak, ugyanúgy magánzsebekben maradnak. (index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.