Már a huszadik perce késett a fél tízre kiírt koncert. A Nagyszínpad előtti téren egy Rogán-féle elektronikus aláírást sem lehetett volna leejteni a tömegben, és egyre bosszúsabb lett a hangulat. Sokan órákat álltak sorba egy önfeledt ela-elázásért, de Rihanna csak nem akart kijönni.

Egy kisebb társaság ekkor tapsolni kezdett. Nem csak úgy simán tapsikolni, hanem egyszerre, ütemesen, erős „Hú!” kiabálások mellett. Igen, előjött az idei nyár nagy slágere, az izlandi vikingtaps, és abban a pillanatban ez nem erőltetett fesztiváljófejség, hanem tényleg spontán és vicces pillanat volt. Nagyjából az utolsó a következő egy órában, mert Rihanna a szűkre szabott koncerten tényleg akkora bálás haknit tolt, amihez képest a kiállásszámlálót felpörgető David Guetta vad no wave-művész 1979-ben egy New York-i pincében.

Úgyhogy Barbados Büszkesége helyett a VIP-szekció feltérképezésével telt az este, ami elsőre elég lehangolóan hangzik, pedig a maga műfajában (szociológia? politikai gazdaságtan? kriminológia?) legalább akkora dobás, mint a Don’t Stop The Music volt a kétezres évek popjában.

A kihelyezett Costes-büfé tövében egymáshoz súrlódó pufimellények keltette elektrosztatikus feszültségből cégháló formájú kisülések szikráztak a levegőben.

Az újtőkés osztály valamiért nem rejtett szalonokban és titkos szivartermekben, hanem sopánkodó újságírók és az ingyenjegytől megvadult marketingesek között szeret szórakozni. Hús-vér-vodka-szóda alakjukban megjelennek azok a figurák, akik máskor jellemzően csak bonyolult oknyomozó anyagokban bukkannak fel, és akkor is csak azt mondják, hogy semmi közük bizonyos kiemelkedően sikeres cégcsoportokhoz. Körülöttük pedig döngicsélnek az este egyértelműen legmókásabb csoportjának tagjai, a közbeszerzési gruppik, akik láthatóan annak reményében vették fel aznap este a sportzakójukat, hogy egy jó időben elejtett kézfogás a bárpultnál még messzire repítheti őket.

Hogy rögtön lelőjük a legnagyobb vadat – természetesen itt volt Tiborcz István, akiről már tavaly is készült ikonikus fotó a Sziget VIP-ben:

Amiből úgy árad a tenderarisztokráca nyers ereje, hogy a képre nézve évtizedek múlva is mindent érteni fogunk a kétezertízes évek Magyarországának gazdasági és politikai berendezkedéséről.

A közvilágítás Kim Kardashianja természetesen idén is tiszteletét tette:

És rávodkaszódázott a lélekben neki dedikált Run This Townra:

Work, work, work, work - dúdolgatja magában a tavaly előtti divat szerinti Moncler dzsekit viselő központi alak, akit kitartó olvasóink talán már felismernek: ő az Istennek milliárdos közbeszerzéseket nyerő Kuna Tibor.

Ameddig a föld kerek, mindig lesznek rockerek, de elromlott a szextáns, vesszen minden migráns!

Nem lehet akkora tankcsapdás Kósa Lajos, hogy Ririre ne jöjjön ki!

A felszabadultság azért így sem látszott az arcán, ami érthető ezekben a nehéz időkben: mintha még a pártpultot szugerálva sem tudott volna igazán elszakadni attól, hogy

You can stand under my kényszerbetelepítés
Tés tés tés tés tés
Under my Betelepítés
Tés tés tés

Volt viszont egy képviselőtársa, aki Szigorú Lajos tökéletes ellentétét hozta. A VIP-en belül van egy másik VIP, egy még V-bb IP, a Nagyszínpadhoz közelebb lévő szekció, ahol egyébként inkább a baloldal dominált (Molnár Gyula, Oszkó Péter, Mesterházy Ernő, Schmuck Andor tűnt fel többek között), de őket elhomályosította az este egyértelmű fődíjasa, Rude Boy Papcsák Ferenc.

We found love in a hopeless place, mondhatnánk. Hogy mennyivel áll jobban Papcsáknak a rockabilly-kabát és a bulirozé, mint az MNB-felügyelőbizottság? Ennyivel:

A befeszült sikermellényesekkel ellentétben Papcsák nem kerülte a figyelmet, sőt, kifejezetten szívesen állt be a képhez, utána meg is kérdezte, elég jó lett-e a fotó. Megkérdeztük, hogy tetszett a koncert, és Papcsák éppen olyan volt, mint bármelyikünk: nem örült a félórás késésnek.

Több felszabadult figurát a NER-be!

Ezen a képen pedig valószínűleg beágyazottsági rekordot látunk:

A középpontban Tiborcz István, a háttérben Kuna Tibor, a kép előterében kapucnis pulóverben Szemerey Bertalan, a Növekedési Hitelbank felügyelőbizottsága és a Matolcsy Ádám-Száraz István-féle Belvárosi Backstreet Boys tagja (róla bővebben itt). UPDATE: A negyedik, Tiborcz mellett örülő férfi pedig Szécsényi Bálint, az Equilor brókercég igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde alelnöke. UPDATE 2: A Budapesti Értéktőzsde Zrt. a cikk megjelenése után közölte, Szécsényi Bálint 2015 decembere óta már nem alelnök.

És ekkor mégis eljött az este nagy Rihanna-pillanata. Annyi év után végre megértettem, miről szól ez a szám:

When the sun shines, we'll shine together
Told you I'd be here forever
Said I'll always be a friend
Took an oath I'ma stick it out 'til the end
Now that it's raining more than ever
Know that we'll still have each other

Képek: Botos Tamás