Van olyan jó a reakcióidőd, mint Usain Boltnak?

sport
2016 augusztus 15., 15:03
comments 92

A New York Times eléggé interaktívra vette az olimpiaközvetítését, és nagyon jól is sikerült nekik, itt van például ez a remek ötleten alapuló, és gyönyörűen megvalósított teszt, amiben a sportolók izomzata alapján kell kitalálni, hogy milyen sportot űznek.

Most egy egyszerű reakcióidő-tesztet programozott le a lap, amiben Usain Bolt, jamaicai sprinterrel lehet összemérni a tudásunkat.

Bolt most Rióban kifejezetten rosszul kapta el a rajtot, de a lap szerint még így is 0,155 másodperc volt a reakcióideje.

Én elsőre így teljesítettem:

Aztán próbálkoztam és próbálkoztam, végül bevittem a reakcióidőmet 0,1 másodperc alá.

Erre viszont kizártak a bírák, mondván, hogy emberileg lehetetlen, hogy ilyen gyors legyek, és be kell vallanom, valóban nem vagyok ilyen gyors: úgy csaltam, hogy az agyam tényleg hamarabb kiadta a parancsot az ujjamnak, mint hogy a duda megszólalt volna, és a duda épp jókor szólalt meg.

Atlétikában egyébként azonnal kizárják azt a versenyzőt, aki a duda előtt ugrik be, még Boltnak is volt olyan versenye, amitől ezért kellett búcsúznia. Ezt érdemes észben tartani, amikor 78-szor lenyomjuk a gombot a játékban, és 79. alkalommal sikerül is jól elkapni a rajtot.

Amúgy én már kiismertem a játékot: a rendszer csak a 0,1 és 0,154 közötti tartományban engedi legyőzni Boltot, ha valaki 0,1 alá megy, azt kizárják.

Jó nyomkodást!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.