Lázár János szerint Brüsszel nagyobb határsértő, mint a bevándorlók

POLITIKA
2016 augusztus 20., 10:20

A miniszterelnökséget vezető miniszter a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István-napi ünnepségén arról beszélt, hogy a „zéró legitimitású, senki által meg nem választott” európai vezetők kényük-kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le. Lázár János olyat is mondott, hogy Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók.

photo_camera Fotó: MTI/Rosta Tibor
Az Európai Unióról,
, azt mondta, hogy az nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy tesztüzemmódban működő kezdeményezés.

Lázár szerint „nincs okunk csöndben maradni, berezelni a szankciókkal való fenyegetéstől vagy a kiátkozás lehetőségétől”. A kötelező betelepítési kvóta szerinte szőnyeg alá seperné a fő problémát, azt, hogy Európa nemzetközi tekintélye drámaian meggyengült, és ellenőrizetlen embermilliók kopogtatnak a határain.

A miniszter biztosított minden hódmezővásárhelyit, hogy a kormány kész megvédeni Európát saját magától.

Lázár után felszólalt, Lázár utódja, Almási István is, aki az alföldi város mostani polgármestereként versenyt próbált aggódni a miniszterrel a kontinens jövőjéért. Végül az új kenyeret az ünnepség végén Kiss-Rigó László megyés püspök szentelte meg, áldást mondott Bán Csaba ótemplomi református lelkész. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.