A Google műholdképei miatt derült ki, hogy Tajvan katonai fejlesztésekbe kezdhetett a vitatott helyzetű tengeren

külföld
2016 szeptember 21., 14:51
comments 35

Eddig is sok vita és feszültség tárgya volt a katonai és kereskedelmi szempontból is fontos Dél-kínai tenger hovatartozásra, a terület ellenőrzésére ugyanis több ország is igényt tart a térségből.

Most a tajvani kormány került kissé kellemetlen helyzetbe, amikor meg kellett kérniük a Google-t, hogy takarják ki az Itu Aba szigetről készült műholdképeket.

A Google Earth-en felbukkant műholdképeken látható szigeten ugyanis egy építkezés nyomai zajlanak, amiket sokan hadászati fejlesztésnek néztek.

Ezt erősítette meg a tajvani védelmi minisztérium szóvivője is, aki jelezte, hogy a katonai és biztonsági titokra vonatkozó szabályokra hivatkozva kérték az amerikai vállalattól, hogy homályosítsák el a területet.

Ugyanakkor a kormány azt nem volt hajlandó elárulni, mi épül pontosan az ellenőrzésük alatt álló szigetre. Védelmi szakemberek a felvételek alapján abban mind egyetértettek, hogy katonai beruházásról van szó, de azt nem tudták biztosan megmondani, hogy mi kerül oda.

Nyilván nem arról van persze szó, hogy a kínai, amerikai és többi érintett hírszerzés ne tudná meg a Google segítsége nélkül is, hogy mi zajlik a szigeten, de az akkor is új szint, amikor a közvélemény is ennyire hamar értesülhet a műholdképeket megtaláló helyi sajtónak hála. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.