Az MSZP sajnálja, hogy véletlenül megszavazta a TAO-pénzek titkosítását, Ádert kérik, hogy ne írja alá a törvényt

POLITIKA
2016 október 11., 14:01
comments 397

Az MSZP közleményben kért elnézést mindenkitől, miután a frakciójuk a Fidesszel és a KDNP-vel együtt megszavazta a TAO-pénzek titkosításáról szóló kormányzati javaslatot, amit a kormány hétfőn nyújtott be a parlament elé, majd érdemi egyeztetés nélkül, kedden már ki is írták róla a szavazást.

A szocialisták azt mondják, tévedésből nyomtak testületileg igent a törvényre, és a parlament jegyzői irodájánál már jelezték, hogy igazából nem támogatják a javaslatot.

A párt egyébként korábban is többször elítélte a kormány indítványát.

Az MSZP most Áder Jánoshoz fordul, hogy a köztársasági elnök ne írja alá az adótörvények módosítását – még tévedésből se. (Napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.