60 éve rettegnek az oroszok a magyar forradalom miatt

1956 októberében magyarok milliói fogtak össze, hogy lerázzák a szovjet önkényt, és egy új, demokratikusabb Magyarországot teremtsenek maguknak. Budapesten és a nagyobb városokban a magyarok többsége eufóriával kóstolt bele a győzelembe, november elejéig úgy tűnt, talán tényleg meg tudják változtatni a rendszert.

A Bajza utcai szovjet nagykövetség dolgozói viszont ezeket a napokat félelemben töltötték. Néhányuk elhagyta Budapestet, mások csak nézték a villanypóznára lógatott, vagy a Köztársaság téren meglincselt ávósokat, és rettegtek attól, hogy esetleg értük is eljönnek a forradalmárok. A nagykövetséget ekkor Jurij Andropov vezette.

Jurij Andropov 1982-ben (AFP PHOTO / TASZSZ)

Őt annyira kikészítette az 56-os forradalom, hogy az itteni emlékeitől egészen 1984-es haláláig nem tudott szabadulni. Christopher Andrew brit történész

ezt a félelmet Andropov „magyarkomplexusának” nevezi,

és a kutató szerint Andropovon keresztül az 56-os forradalom évtizedeken át befolyásolta a Szovjetunió működését, és valószínűleg a mai napig érezteti a hatását az orosz vezetők viselkedésében.

Andrew alaptézise, hogy az 56-os forradalmat szörnyülködve néző Andropov Budapesten látta, milyen gyorsan változott egy békésnek induló tüntetés rendszerváltó népmozgalommá, és látta azt is, hogy a forradalmat végül csak kemény szovjet katonai beavatkozással lehetett leverni.

56 után Andropov betegesen félt minden, kis csoportokban, alulról szerveződő tüntetéstől, minden ilyesmi mögött nyugati hatást és támogatást sejtett. Minden eszközzel próbálta még a tüntetések indulása előtt elfojtani ezeket a kezdeményezéseket, vagy legalább beépülni a szervezők közé. Mivel ez 56-ban nem sikerült, a KGB évtizedekig meg volt győződve arról, hogy a magyar forradalmat a nyugati titkosszolgálatok ármánykodása robbantotta ki.

Tehát míg 56 magyar szempontból inkább arról szól, hogy az amerikaiak nem segítettek a forradalmon, addig a szovjetek ennek pont az ellenkezőjét hitték: hogy nagyon is segítettek.

Ezen kívül, ha valahol már elindult egy, az 56-os budapestihez hasonló tiltakozó akció, Andropov végső eszközként általában a szovjet hadsereg bevonását és a népfelkelések leverését javasolta, hiszen ez a recept hozta meg a győzelmet Budapesten is, miután tárgyalásokkal nem sikerült a szovjet érdekszférán belül, Moszkvának elfogadható alávetettségben tartani a Magyar Népköztársaságot.

Andropov hozzáállása 56 után is meghatározta a Szovjetunió politikáját, a nagykövet ugyanis 57-es hazatérése után gyorsan emelkedett a szovjet államszervezet ranglétráján. 67-ben ő lett a KGB vezetője, 1983-ban, Brezsnyev halála után pedig a Kommunista Párt főtitkára.

Andropovnak a KGB vezetőjeként kellett kezelnie a 68-as prágai tavaszt, a 79-es afganisztáni mudzsahed-felkelést és a 81-es varsói eseményeket is. Christopher Andrew szerint Andropov mindegyik esetben támogatta a katonai beavatkozást, miután a tárgyalásra irányuló, gyenge kísérletei elbuktak, és mindegyik esetben tartott attól, hogy ha a katonaság nem lép időben, szörnyű következményekkel járnának a felkelések a Szovjetunióra nézve.

A budapesti Sztálin-szobor ledöntése 1956 októberében (AFP PHOTO)

Ez az Andropov-doktrína jól passzolt a szovjet katonai stratégia alapjaihoz is. Ennek az volt a lényege, hogy a szovjetek, miután teljesen felkészületlenül érte őket Hitler 1941-es támadása, a hidegháborúban igyekeztek minden téren a megelőző csapásokra alapozni. Ugyanígy Andropov magyar-komplexusa miatt is azt tekintette céljának, hogy a szovjet érdekszférán belüli tiltakozó megmozdulásokat vagy csírájukban elfojtsa, vagy minél hamarabb, akár fegyverrel leverje őket.

A budapesti tapasztalatok ugyanis megmutatták, hogy ha a titkosszolgálat és a hadsereg nincs mindig mindenre felkészülve, akkor

egy teljesen átlagosnak ígérkező kis felvonulásból is akár pár óra alatt kerekedhet tömegmozgalom rendszerváltó lendülettel.

Andropov 1984-ben meghalt, de a stratégiája később is meghatározó maradt a KGB-ben.

A hetvenes években a szolgálat minden dolgozójára hatással volt az igazgató gondolkodása. Ez alól nem volt kivétel Vlagyimir Putyin sem, aki 1975-ben lépett be a KGB-be, és a kiképzése után nagyon hamar felfelé ívelt a karrierje. Putyin nemcsak KGB-s pályafutásának legmeghatározóbb éveit töltötte Andropov parancsnoksága alatt, de maga is átélt egy olyan élményt, amilyet Andropov 1956-ban Budapesten.

A Putyinról szóló életrajzi könyvek mindegyike hosszasan ír a későbbi orosz elnök életének egy meghatározó momentumáról: a drezdai Stasi-iroda kifosztásáról. 1989-ben, a rendszerváltások idején a drezdai tömeg behatolt a kelet-német titkosrendőrség, a Stasi irodájába. Putyin az épülettel szemközt lévő KGB-rezidencia vezetője volt, és az ablakból nézte, ahogy a tüntetők kihordják az utcára a Stasi titkos iratait, és a titkosrendőrség rég nem létező kínzókamráit keresik az épület pincéjében.

A tömeg a KGB-rezidenciát is kirámolta volna, és Putyin kérte is a legközelebb állomásozó szovjet hadtestet, hogy küldjön erősítést. Ott viszont azt mondták neki, hogy semmit nem tehetnek Moszkva jóváhagyása nélkül és

„Moszkva hallgat”.

Putyin parancsnoksága alatt csak négy katona védte a KGB drezdai épületét, esélyük sem lett volna, ha elfajul a helyzet. A parancsnok ezért maga vette kézbe az ügyet, kiment az utcára, és németül azt mondta, hogy a rezidenciát felfegyverzett katonák őrzik, akik azonnal tüzet nyitnak, amint valaki átlép a kapun. Bejött a blöff, a tüntetők békén hagyták a KGB-t.

A Szovjetunió viszont összeomlott, Putyin pedig a visszaemlékezései szerint a saját bőrén tapasztalta meg, hogy Andropov miért tartott annyira az ellenőrzés alól hamar kicsúszó, kiszámíthatatlan tömegdemonstrációktól.

Az Andropov elsőszámú tanítványának számító Gorbacsov és Putyin (AFP PHOTO DDP/JOCHEN LUEBKE GERMANY OUT)

Putyin vezetési stílusán azóta is érezteti hatását ez a tapasztalat: a Kreml és az orosz titkosszolgálat Oroszországon belül is irtózik a nem kormánypárti és nem teljesen kézben tartott tömegrendezvényektől. Arról nem is beszélve, hogy több kutató szerint is Drezdából származik Putyin előfeltevése, amiben minden cselekvő tömeget tudatlan, rosszul informált csőcselékként kezel (hiszen Putyin szemszögéből a Stasi és a KGB által képviselt rendet támadták Drezdában, szabályokat sértettek a titkos iratok széthordásával, ráadásul láthatóan nem volt semmilyen hiteles információjuk arról, hogy 89-ben pontosan hogyan is működött a Stasi).

Putyin átvette Andropovtól a folyamatos tervezést és a megelőző csapásokra alapozó stratégiát is.

Ez nagyon jól látszik az ukrajnai háborúban: az egész konfliktus egy, az ellenőrzés alól kicsúszó tömegtüntetésből nőtt ki. Ami felkészületlenül érte az oroszokat támogató Janukovics elnök irányítása alatt álló ukrán biztonsági erőket. Mikor látszott, hogy Janukovics saját eszközökkel nem tudja megtartani a hatalmát. Putyin azonnal akcióba lépett: elfoglalta a Krím-félszigetet, és előkészítette a kelet-ukrajnai háborút, amiben a szakadárok folyamatos katonai és gazdasági támogatást kapnak Oroszországból.

Hogy Putyin a magyar forradalom megítélésben Andropov régi, KGB-s kottájából játszik, észrevehető arról is, ahogyan a mai orosz, putyinista média kezeli 1956-ot, néhány napja például arról adtak le riportműsort, hogy a magyar forradalmat igazából CIA-s nácik szervezték.

(Akit érdekel a téma, bővebben a New York Review of Books-on olvashat róla ebben a cikkben, de főleg a cikkben idézett, Ororszországról és a Putyin-rendszerről szóló könyvekben.)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.