Elnöki kegy: hamarosan visszaengedik moszkvai irodájába az Amnesty International-t

külföld
2016 november 03., 19:35
comments 51

Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő Emberi Jogi Tanács elnöke a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy erről tanácskozott a jogvédők ügyéről Vlagyimir Putyin elnökkel.

"A bérleti szerződést teljes mértékben helyreállították. Az Amnesty a közeljövőben visszatérhet irodájába. Putyint tájékoztatták erről" - közölte szűkszavú nyilatkozatában Fedotov.

John Dalhuisen, az AI európai igazgatója szerdán elmondta, hogy a szervezet irodájának lepecsételése az orosz hatóságok a Kremlt bíráló civilszervezetek elleni fellépésének részét képezheti, emellett azonban más magyarázatot is lehetségesnek tartott.

link Forrás

Szergej Nyikityin, az AI oroszországi vezetője újságíróknak elmondta, hogy a moszkvai iroda alkalmazottai szerdán munkahelyükre érkezve azt látták, hogy a bejárati ajtót feltörték, zárját lecserélték, majd hivatalosan lepecsételték. Az iroda áramellátását és riasztórendszerét pedig lekapcsolták.

A moszkvai önkormányzat azzal indokolta eljárását, hogy a jogvédő szervezet nem fizette a bérleti díját. Nyikityin szerint az AI 20 éven át bérelte az irodát a fővárostól, és mindig pontosan fizette a díjat.

Az AI gyakran bírálja az orosz hatóságokat, amelyeket emberi jogsértésekkel vádol. A jogvédők különösen azt vetik Moszkva szemére, hogy szövetségeseivel közösen nagyszámú civilt ölt meg a szíriai Aleppó bombázása során. Moszkva elutasítja ezeket a vádakat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.