Megvan London első éjszakai cárja

külföld
2016 november 04., 22:39
comments 46

Sadiq Khan, London polgármestere bejelentette, hogy a brit főváros első „éjszakai cárjának” a 45 éves amerikai születésű komikust és tévést, Amy Lamét nevezte ki.

Szerte a világon és Európában is egyre több nagyváros kísérletezik azzal, hogy éjszakai polgármestereket neveznek ki, akik feladata az, hogy a város éjszakai életével törődjenek, és az ottani szereplők érdekeit próbálják becsatornázni a politikai döntéshozatalba. Amszterdam élen jár ebben, ott már 2014 óta létezik ilyen poszt.

Londonban nagyjából ugyanolyan jogosultságokkal jár a poszt, mint Amszterdamban, csak Londonban valamiért cárnak hívják a tisztséget.

Az éjjeli cár Londonban is elsősorban konzultációs és érdekegyeztető munka, nem tartoznak hozzá olyan rendelkezési jogkörök, mint amilyenek a rendes polgármesternél vannak.

Lamé egyébként nagy megtiszteltetésnek vette a felkérést, és azt mondta, hogy első dolga lesz valahogy megakadályozni, hogy még több éjszakai klub zárjon be Londonban. Az utóbbi időben ugyanis egyre több hely zárt be végleg, köztük olyan kultikus klubok is, mint a Fabric. Lamé szerint ez így nem jó, rá kell jönni, miért történik ez, és segíteni a kluboknak az életben maradásban.

A poszttal amúgy évi 35 ezer fontos, azaz kb. havi 1 millió forintos fizetés jár, és hivatalosan hetente csak két és fél napot kell dolgozni. (Standard)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.