Hoti egy nagyon kicsi falu az albán-montenegrói határon húzódó hegyek között. A jelentőségét az adja, hogy a falu határában pakolják szamarakra a marihuánát az albán csempészek. A szamarak innen maguktól is átkelnek Montenegróba, a hátukon általában több 100 kilónyi fűvel. Ott már várják őket a csempészhálózat montenegrói tagjai. Bár az albán és a montenegrói határőrség is radarokkal figyeli ezt a határszakaszt, a csempészek általában lefizetik őket, hogy az átkelés idején másfelé fordítsák a radarokat.

Egy Gjergji nevű albán marihuánatermelő azt mondta a Balkan Insightnak, hogy a határőröknek általában kilónként 50 eurót fizetnek, és ez fedezi a montenegrói és az albán oldal segítőkészségét is. Ha átjut a cucc a határon, Montenegróból kiáramlik a többi volt jugoszláv tagköztársaságba, majd Magyarországon vagy Szlovéniát át az EU schengeni zónájába. Itt egy kiló cuccért már 800-1000 eurót kapnak a csempészek.

Albánia minden becslés szerint Európa első számú marihuánatermelő országa, sőt az amerikai külügyminisztérium adatai szerint az egész világon itt nő a legtöbb cannabis. Az albán kormány állítja, hogy ők harcolnak a drogtermesztők ellen, és hogy a törekvéseik sikeresek, a helyzet azonban ennél sokkal összetettebb.

Az albán gazdaságban ugyanis lényegében a legfontosabb ágazat a marihuánatermesztés, a kisemberek, sőt a gazdag üzletemberek és politikusok között is annyian élnek ebből, hogy a rendőrség már nagyon keveset tud tenni a dolog ellen.

Az eddigi adatok szerint például csak idén kb. 2,5 millió cannabispalántát semmisített meg az albán rendőrség és több tonnányi feldolgozott anyagot foglaltak le. Ez abszolút rekord. De ennek ellenére úgy tűnik, hogy az idei szüret is abszolút rekordot dönt:

soha nem áramlott még ki annyi marihuána Albániából, amennyi idén.

A legjobb fű egész Európában

Albániában nagyon magas a napsütötte órák száma, és a cannabisültetvények öntözéséhez szükséges víz is bőségesen zúdul a hegyekből, így az ország területének nagy része különösen kedvező marhuánatermelő vidék. Nem csoda, hogy Albániában nagyon rég termesztik a növényt. A II. világháború végéig semmilyen tiltás nem vonatkozott a marihuánafogyasztásra, és még gyerekeknek is adták a növényből készült szert nyugtató gyanánt.

1946-ban aztán a sztálinista diktátor, Enver Hodzsa betiltotta a cannabis lakossági termelését és a használatot is, Albániában egyedül egy hatalmas állami gazdaságban termelhettek marihuánát. Akkoriban az európai gyógyszerpiacokon mindenki úgy tudta, hogy itt terem a legjobb marihuána az egész kontinensen, ugyanis a kedvező természeti adottságok mellett Hodzsa emberei nagy gondot is fordítottak a palánták nevelésére. A legtöbb marihuánát innen svájci gyógyszergyárak vásárolták fel.

Aztán a kilencvenes évek elején Albániában is bukott a szocializmus, szétestek az állami ellátórendszerek, gallyra ment a legtöbb iparág, és az emberek még szegényebbek lettek, mint addig, pedig azelőtt is a kontinens egyik legszegényebb vidékének számított ez az ország. Logikus, hogy a lakosság abból próbált pénzt csinálni, amiből a legegyszerűbben tudott: a marihuánatermesztésből.

Az Európai piac ebben az időben gyakorlatilag bármennyi marihuánát fel tudott szívni, a jó minőségű albán cannabisra pedig különösen nagy volt a kereslet. Hamar kialakultak az országban a korrupciós csatornák, és a fő csempészútvonalak is Montenegró, Görögország és Olaszország felé.

A kilencvenes években a polgárháború és a gazdasági összeomlás szélén tántorgó albán állam, ha akart volna, sem léphetett volna fel eredményesen a drogtermesztők ellen, a csempészésből meggazdagodó bűnszervezetek pedig egyre nagyobb uralomra tettek szert. Éveken belül a marihuánatermelés lett az albán gazdaság húzóágazata, a rendőrök, a határőrök, de még az adóhatóság emberei is sokkal több vesztegetési pénzt kaptak az együttműködésükért cserébe a drogcsempészektől, mint amennyi a fizetésük volt.

A cannabisfalu

A kisebb csempészbandák közül a kétezres évekre kiemelkedett a Lazarat-kartellnek nevezett csoport, ami egy dél-albániai faliról kapta a nevét. Lazarat neve 2014-ben bejárta a világsajtót, ugyanis a 2013-ban hatalomra kerülő Edi Rama miniszterelnök drogellenes háborújának első akciója egy nagy lazarati razzia volt.

De ez sem ment olyan egyszerűen, ahogyan Edi Rama képzelte: Lazaratban gyakorlatilag mindenki a marihuánából élt, és a lakosság jelentős részének voltak fegyverei is.

5 teljes napig ellenálltak a falut ostromló albán különleges erőknek.

A faluban rengeteg marihuánát foglaltak le, és felégették a település környékén lévő ültetvényeket. Ekkor vált mindenki számára nyilvánvalóvá. hogy korábban az Európában elfogyasztott marihuána jelentős része abból a kis albán faluból származott. Becslések szerint csak Lazaratban évente 900 tonnányi marihuánát termeltek, és a falu környéke is teljes egészében a kartell ellenőrzése alatt állt.

Edi Rama végigturnézta a világsajtót a razzia sikereivel. Muszáj is volt neki felmutatnia valamit, ekkoriban zajlottak ugyanis a tárgyalások arról, hogy Albánia megkapja-e az EU tagjelölti státuszt, és az ezzel járó többletforrásokat, az Unió pedig eredményeket várt a drogcsempészek elleni fellépésben.

Csak akkor mész börtönbe, ha nincs rendőr vagy politikus haverod

Most, két évvel a lazarati ostrom után már látszik, hogy Edi Rama kormánya sem tud érdemben tenni a helyzet megváltoztatásért. A razzia utáni tárgyalásokon csak 10 embert ítéltek hosszabb börtönbüntetésre, főleg olyanokat, akik bizonyíthatóan lőttek is az ostromló rendőrökre. Ahogy az EU jelentése is megjegyezte: az albán bűnüldöző szervek a droggal kapcsolatos bűncselekmények, köztük a Lazaratban történtek felderítésekor általában

nem törekednek arra, hogy igazán magas szintekig fejtsék a szálakat.

Sőt, albán újságírók szerint a kormány még védi is azokat a gazdag kormánybarát üzletembereket, akik ellen külföldön droggal kapcsolatos vádak merülnek fel. Az ellenzék sokat is támadja ezzel Edi Rama kormányát, az eddigi legkomolyabb botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy a miniszterelnök pártjához több szálon kötődő üzletember, Klemend Balili ellen drogcsempészés miatt letartóztatási parancsot adtak ki Görögországban, de Albánia nem működött együtt a görög hatóságokkal, és nem adta ki az oligarchát.

A Balkan Insightnak nyilatkozó marihuánatermelők is azt mondták, hogy a rendőrség csak azokra csap le, akik a rendőrök bevonása nélkül próbálnak cannabist nevelni. A termelők szerint mindenkinek van rendőrségi kapcsolata, akinek általában 10 százalékot fizetnek a haszonból, cserébe azért, hogy tájékoztatja a termelőket az ültetvényük körüli rendőrségi akciókról.

Így pedig a haszon mégiscsak szétterül az albán társadalomban, és a két és fél millió albániai lakos jelentős része a drogtermesztésből él.

Edi Rama kezdeti eufóriája ellenére az is kiderült, hogy a lazarati rajtaütés után nemhogy kevesebb lett az országban a marihuánaültetvény, de az ország egész területén megjelentek a termesztők. Korábban a marihuánaföldek Lazarat környékén, az ország déli részén összpontosultak, azonban miután azokat felszámolták, egész Európában elapadt a marihuána-utánpótlás.

Ez megnövelte a keresletet és a cucc átvételi árát is, az Albániát ismerő csempészek pedig lényegében akárkitől hajlandóak voltak füvet átvenni, hogy kielégíthessék a növekvő európai importigényt.

Így végül Albánia minden részén megjelentek a marihuánaültetvények.

Sőt, a kistermelők már arra is rájöttek, hogy érdemesebb állami tulajdonban álló földek és erdők eldugott részeiben termeszteni, a lakott területektől távol, mint a magántulajdonú földeken, ugyanis a rendőrség egy állami földön lévő ültetvény tulajdonosát valószínűleg nem fogja tudni megtalálni, maximum akkor, ha öntözés vagy trágyázás közben érik tetten. Erre viszont pont a termelők rendőrségi kapcsolatai miatt kicsi az esély.

A különböző újságoknak és civilszervezeteknek nyilatkozó termelők többsége azt mondta, hogy ha akarnának, sem tudnának mást csinálni, rendes munka ugyanis szinte sehol nincs az országban. Megélni pedig a marihuánatermesztésből tudnak a legegyszerűbben.

Rengeteg albán fiatal az egyetemi tanulmányait hagyja ott, hogy saját ültetvényt létesítsen. A többség arra gyűjti így az indulótőkét, hogy Nyugat-Európába utazhasson és ott rendes munkát szerezzen vagy tovább tanuljon. A 21 éves Gjergji is így foglalta össze:

„Sok munka van az ültetvénnyel, de ha bejön, jó pénz lehet kapni érte. Abból felújítom a házunkat Shkodrában, aztán elhúzok Angliába.”