Egész pontosan meg lehet mondani, hogyan befolyásolja a politika a bíróságokat

“Amit a Tanúban mutatnak, hogy odaadják előre az ítéletet, vagy odatelefonálnak, hogy milyen döntést kell hozni, ezek csak a legkeményebb 1950-es években történtek meg. A bíróságok befolyásolása már a Kádár-rendszerben is máshogyan működött, sok szempontból nagyon hasonlóan, mint ma. Nem kell a függetlenséget a szó legdurvább értelmében megsérteni ahhoz, hogy az elvárásnak megfelelő ítélet szülessen.”

Fleck Zoltán jogszociológus szerint tévhit, hogy a bíróságok ma a függetlenségnek valamiféle utolsó bástyái lennének. Az, hogy egyes ügyekben néha születnek független ítéletek, nem jelenti, hogy a rendszer mentes a politikai befolyástól. „Büszkék vagyunk rá”, hogy akadnak mondjuk a közadatokkal vagy adóügyekkel kapcsolatban jó döntések, amik szembe mennek a kormány szándékával, nem követik az ideológiát, de még a legsúlyosabb, totális diktatúrákban is megmaradtak szigetei a független ítélkezésnek.

A szakirodalomban például gyakran említik egy német SA-s tiszt feleségét. A férjet politikai okokból végezték ki a nácik, de aztán az özvegy sikerrel perelt életjáradékért a hitleri Németországban. Attól viszont, hogy született egy ilyen ítélet, még senki sem gondolhatja, hogy a náci igazságszolgáltatás független lett volna. Ugyanezek a bíróságok szintén a BGB (Polgári Törvénykönyv) náci átértelmezése alapján fosztottak meg zsidó származású állampolgárokat minden joguktól.

Ha a bíróságok függetlenségét akarja valaki vizsgálni, akkor nem elég felmutatni egy-egy szakmai alapon hozott döntést, hanem azt kell megnézni, hogy a rendszerben kimutatható-e szisztematikus elfogultság a hatalom javára.

„Magyarországon nincs hatalommegosztás, minden intézményben ugyanaz a logika érvényesül, már csak ez alapján is joggal feltételezhető, hogy a bíróság sem független. Az igazán fontos ügyekben nem lehet politikai befolyástól mentes döntésre számítani.”

Fleck azt mondja, hogy főleg a 2010 utáni változások nyitották meg a politika útját a bíróságok felé.

Felülről tört be az igazságszolgáltatásba a politika, de már a legaljára is lejutott

A rendszert nagyon erősen központosították, az élére pedig egy politikusok által kinevezett vezetőt raktak. Ez volt Handó Tünde, Szájer József fideszes EP képviselő felesége, a miniszterelnök feleségének jó barátja, aki ma az Országos Bírósági Hivatal vezetője. Az ő kezébe óriási hatalom került, ő dönti el, ki lesz vezető, középvezető a rendszerben.

Fleck Zoltán, jogszociológus - Fotók: Botos Tamás

Ez nem elsősorban arról szól, hogy lesz pár elfogult bírósági főnök, akik majd magukhoz vonják a kényes ügyeket.

Rajtuk keresztül jut be a politika az egész rendszerbe.

Ők döntik el, az alsóbb szintekről ki léphet elő, és azt is, hogy kihez kerüljenek az egyes ügyek. Fleck szerint érdemes megfigyelni a vezetői pályázatok sorsát, a számos indoklás nélkül érvénytelennek minősített pályázatot. A Kádár-rendszerben a megyei bírósági elnök a párthatásköri listán szerepelt, csak politikai jóváhagyással lehetett kinevezni.

Az ügyek kiosztása (szignálása) nagyon fontos. A rendszerváltás előtt ezt pártbizalmi listának hívták, és az elv ma is működik.

„Itt nyilván személyes, emberi kapcsolatok vannak, tudják, melyik bíró, hogyan szokott beszélni, elment-e civilben a Fidesz rendezvényére, milyen a kapcsolatrendszere. Tudják, hogy ki az, aki lojális, és így azt is, kihez kell irányítani a politikailag érzékeny ügyeket.”

De a már említett előrejutás, a karrierépítés is nagyon fontos a politikai befolyás kiterjesztése szempontjából. A kontinentálisnak nevezett jogrendszerekben, mint a miénk, valaki minél feljebb kerül, annál kevesebb a munka és több a fizetés, magasabb a presztízs. A bírók, mint mindenki más, előre akarnak jutni a szakmájukban.

A legfőbb főnököt politikai alapon nevezik ki, a közvetlenül alatta lévő embereket ő ugyanúgy, és így tovább lefelé egészen a legalsóbb szintekig leér a politika. Ez lesz fontos szempont az előrejutásnál, az ilyen típusú elfogultságot „jutalmazza” a rendszer.

„Ha az előrejutásnál a legfontosabb a jó szakmai munka, például hogy a bíró ítéletét a fellebbezésnél ne változtassák meg, akkor ilyen jogállami irányban lesz alkalmazkodás a szervezetben, és ez konformitás pozitív irányba is hathat. Viszont egy olyan rendszerben, ahol minél feljebb megyünk, annál valószínűbb a politikai elfogultság, ott a konformitás tartalma politikai lesz.”

Az ítéletekből is lehet következtetni arra, hogy mi történik a bíróságokon.

„Azt látjuk, ahogy a Kádár-rendszer idején is, hogy a bírák elbújnak a jogszabályok szövege mögé. Megszűnik a demokratikus elvekkel való érvelés, egy szólásszabadságot vagy közérdekű adatokat érintő ítéletben nincs már szó arról, hogy az ügynek mi az elvi jelentősége. »Ezt mondja a jogszabály, nincs más választásom«, kicsit mintha magyarázkodnának a bírák, ha a hatalom érdekeivel szembemenő ítéleteket hoznak.”

A büntetőügyekben a bíró egyébként is ki van szolgáltatva annak, amit a rendőrség és az ügyészség a tárgyalásra visz, ha ők „jól” csinálják, akkor az alapján kell döntenie. Az ügyészségen még a közelmúltban is büszkén beszéltek róla, hogy Magyarországon 98 százalékos váderedményesség van, tehát szinte minden bíróság elé kerülő ügyben elmarasztaló ítélet születik. Ez már önmagában felveti a bíróságok függetlenségének kérdését: lehetséges-e, hogy a vádnak az esetek 98 százalékában igaza van?

Fleck azt is felvetette, hogy a bíróságokat akkor is lehet politikai célra használni, ha az ítélet egyébként nem elfogult.

„Nem is mindig az elmarasztaló ítélet a fontos, hanem hogy büntetőeljárás hatálya alatt van az illető ellenzéki politikus, gazdasági szereplő. Maga az eljárás a büntetés.”

Az 1968-as gazdasági reformot például úgy is próbálta visszacsinálni az akkori rendszer, hogy büntetőügyek indultak téeszvezetők, GMK-k ellen. Az eljárás végén ugyan sokszor felmentő ítélet született, de a hatalom az eljárással így is elérte a politikai célját.

Mindenből a legrosszabbat

Fleck szerint az idén nyáron bedobott, különbíróságokról szóló tervezet koncentrálva tartalmazza az összes eddig felsorolt befolyásolási lehetőséget.

(Az óriás felháborodást keltett javaslatból azóta elkezdett finoman kihátrálni a kormány, Handó Tünde OBH elnök arról beszélt, hogy nem lesz különbíróság, Darák Péter Kúria-elnök arról, hogy szükség lenne nagyobb önállóságra, az eredeti ötletet jegyző Igazságügyi Minisztérium nem válaszolt kérdéseinkre a bevezetéssel kapcsolatban.)

Fleck szerint a különbíróságok kormányzati ötletének esetében erős a párhuzam például a Franco-diktatúra idején Spanyolországban működő katonai bíróságokkal. Oda szervezték ki a politikailag érzékeny ügyeket, míg a „normál” bíróságok így megőrizhették függetlenségüket.

Minden rendszer, beleértve az autoriter államokat is, nagyon erősen hangsúlyozza a bíróságok függetlenségét, ez egy fontos legitimációs erő. Míg a politikai érdekektől mentes ügyek folynak egy szakmai kerékvágásban - és így bármikor felmutathatóak a független igazságszolgáltatás bizonyítékaként - , addig a kiemelt esetek a különbíróságokhoz kerülnek.

Sosem küldenek el tömegesen bírókat

Fleck Zoltán mindezek ellenére azt mondja, ha a Fidesz kormányzása után jönne Magyarországon egy új demokratikus átmenet, és megint a jogállami szempontok kerülnének előtérbe, akkor a bíróság és az ügyészség is gyorsan alkalmazkodna ehhez. Legfeljebb a legfelső vezetést kellene lecserélni, az apparátust nem.

„Még a totális rendszerek bukása után sem küldtek el tömegesen bírókat, ilyen a demokratizálódási folyamatokban csak nagyon ritkán történik.”

Egy autoriter rendszerben bíráskodni morális, szakmai teher, amitől a bírók jellemzően örömmel szabadulnak meg, és gyorsan átállnak egy jogállami működésre.

Az ügyészségen is hasonló a helyzet, de más okból. Az hierarchikus, parancsuralmi rendszer, ahol a legfelső szint kivételével nincs valódi döntési autonómia. A vezető ügyész ügyet vesz el, dönt a vádemelésről vagy a vád elejtéséről, akik alatta vannak, csak végrehajtják az utasításokat. Ha egyik nap más parancs érkezne, mint addig, akkor a szervezet jó eséllyel azt hajtaná végre.

„A jogállam újjáépítésének, egy demokratizálódásnak fontos eleme lesz persze a szakmaiság visszaépítése Magyarországon, de ez nem az igazságszolgáltatásban lesz a legnagyobb feladat, hanem a bürokráciában, az államapparátusnál, ahol a politikai megbízhatóság mára minden más szempontot kiszorított.”