A fennálló rendszer képtelen megvédeni a városi fákat

Néhány hete fogalmazták meg zöld szervezetek és a városi zöldterületekért aggódó szakértők azt az 5 pontos kiáltványukat, amelynek megvalósulása szerintük szükséges ahhoz, hogy hatékony védelmet kapjanak a városban élő fák és egyéb zöld élőlények.

A legtöbb esetben ugyanis azért pusztítanak el több, egyébként védett státuszú fát, mert tökéletlenül működik a közigazgatás. Nemcsak kiemelt állami beruházások (Városliget, Római-parti mobilgát, Orczy-kert), de magáncélú építkezések is komoly károkat okoztak ez elmúlt években Budapest zöldjében.

Bardóczi Sándor tájépítész, aki maga is szignózta a kiáltványt, a Bérc utcai fakivágások példáján keresztül mutatja be a problémakört. A Bérc utcai fákat annak ellenére vágták ki, hogy erre nem adott senki engedélyt. A helyszínen készült képeket itt találja, de a Google Earth 1-2 évenként készült műholdképei is igen beszédesek.

Ez történt a hegyen 2000 és 2016 között a védettség ellenére:

A Google Earth képei alapján készült animáció. (Grafika: Tbg/Bardóczi)

Bardóczi Sándor tájépítész írása:

„Hogyan alakult volna a Bérc utca sorsa, ha a városi zöldfelületekről szóló kiáltvány követelései már működtek volna 2004-ben?

Először is a Gellért-hegy északi lejtőjén található utca hegy felőli oldala ebben az időszakban a szabályozási tervek szerint még zöldterület volt, a Gellérthegyi közpark része.

A közparkok az önkormányzati törzsvagyon – elvben elidegeníthetetlen – részei. A közparki szabályozás oka nem volt véletlen: egyrészt biztosította a szabad átjárást a Tabán felől a Gellérthegy irányába, másrészt a gellérthegyi kristálybarlang védőterületén helyezkedik el, harmadrészt nagyon meredek, nehezen beépíthető, suvadásveszélyes területen fekszik, ahol a növényborítás biztosította a talaj stabilitását.

Nem utolsósorban látványképvédelmi szempontból sem mindegy, hogy egy zöld hegyoldalt, vagy egy hegyen pöffeszkedő villasort bámulunk a városból, a levegőállapotról nem is beszélve. Villák viszonylag kis mennyiségben bocsátanak ki oxigént a fákhoz képest.

Az eset egy olyan rendszerhibára mutat rá, amely a kiáltványban megfogalmazott 5 pont megvalósításával kiküszöbölhető lenne.

1. A városi zöldterületek és fasorok kapjanak az infrastrukturális hálózatokéval megegyező védelmet!

Amennyiben a városi zöldterületek védelmet kapnak a beépítésekkel szemben, egy képviselőtestület nem dönthetne ad-hoc rövidtávú magán vagy uram-bátyám érdekek mentén azok beépítésre szánt területté történő átsorolásáról.

2. A fejlesztések elsősorban a leromlott állapotú városrészek rehabilitációját szolgálják, és ne a város meglévő zöldterületeit terheljék!

Minden fejlesztő imád rátelepülni a kedvező környezeti adottságokra. A városi panoráma, az »ősfás« telek árfelhajtó tényező. Ha nincs semmiféle gátja a zöldmezős beruházásoknak és semmiféle jutalmazási rendszere a barnamezős fejlesztéseknek, akkor a fejlesztők a könnyebb, több profittal kecsegtető irányba mozdulnak el.

Ez nem az ő hibájuk, hanem az állam, önkormányzat gyengeségére vagy korrupciós fertőzöttségére utal.

Ha tehát nincs a leromlott városrészekre komoly városi, kormányzati program, pályázati lehetőség, és ezzel párhuzamosan nincs kivetve az ilyen és ehhez hasonló zöldmezős beruházásokra komoly értéknövekedési adó, akkor a budai zöldövezet lassan el fog tűnni.

Pont az az érték megy gajra, ami tényleg értékessé teszi ezt a területet akár a városlakók, akár a turisták számára és ami nem mellesleg oxigénutánpótlásával, helyi klímamódosító szerepével átszellőzteti a várost.

3. Jó gazdát a városi zöldfelületeknek!

Az építéshatósági munka Magyarországon rendkívül rossz körülmények és hatásfok mellett zajlik. Ugyanolyan rossz állapotban van, mint az egészségügy vagy az oktatás, csak kevesebbet beszélünk róla. Nincs elegendő ember az ellenőrzésekre, nincs megfelelő szakember a zöldfelületi előírások betartásának építés közben ellenőrzésére, a bírságtételek pedig egészen nevetségesek.

A magyar építéshatósági gyakorlatban ismeretlen a rendszeres terepszemle, a hatóságilag elrendelt és törvény erejével foganatosított visszabontás, az illegális építmények eltűntetése.

Napi gyakorlat az építéshatóságnál az a típusú ügyfél, aki úgy állít be, hogy ő tisztában van azzal, hogy ezt a tervet a szabályok alapján nem valósíthatja meg, de mondják meg mennyi lesz a bírság, mert akkor ő most ezt rögtön ki is fizetné.

A zöldfelületeknek rendszerint nincs gazdája.

Se Budapest fővárosnak, sem pedig az I. kerületnek nincs például városi tájépítésze (főkertésze), aki az adott zöldfelületeket is érintő terveket átnézné vagy a megvalósítást ellenőrizné.

Az építkezéseken nincs olyan tájépítész műszaki ellenőr, aki betartatná a kivitelezővel a zöldfelületi előírásokat. A műszaki ellenőr nem ért a növényekhez. Ilyen szakembert nem is képeznek, nincs ilyen jogosultság a kamarai rendszerben, mert a minisztériumok szerint ilyenre nincs szükség.

4. A kiemelt állami beruházások se mentesüljenek a környezet védelmét szolgáló előírások hatálya alól!

Általános gyakorlat, hogy amennyiben az önkormányzat vagy az állam érdekelt egy beruházásban, akkor a tőle egzisztenciálisan függő hatóságok egy picit félrenéznek.

Senki sem hős a közigazgatásban. Aki azzá lesz, annak holnap már nem kell bemenni dolgozni.

Gyakorta előforduló eset, hogy mire kiderül hogy jogszerűtlen az engedély, már rég letarolták a zöldfelületet. Ma (és már elég régóta) a budai zöldövezet átalakulása nagymértékben szól arról, hogy vannak a törvény előtt egyenlők és az egyenlőbbek.

5. Semmit a közparkokról a helyi civilek nélkül!

A szabályozási tervek általában szakmai alapon készülő komoly, sokféle szakterületet (építész, várostervező, tájépítész, közműtervező, úttervező, örökségvédelmi szakértő, környezetvédelmi szakértő) csapatmunkájával készülő tervek. Ezt a szakmai tervet azonban beruházói és a politikai érdek akár jelentős mértékben torzíthatja már a készítés pillanatában is.

A magyar gyakorlat arról szól, hogy hogyan lehet a legminimálisabb erőfeszítéssel eleget tenni a nyilvánosságra hozatalnak, lehetőleg úgy, hogy ne sokakat érjen el és azokat sem időben.

Ezzel szemben a skandináv, holland, német, angol, francia, USA-beli vagy a kanadai önkormányzati gyakorlatban rosszul érzi magát az adott település vezetése vagy hivatala, ha nem tett meg mindent azért, hogy a döntés lényege, a fejlesztési terv minden fontos részlete eljusson az érintettekhez.

A Benczúr-kert története is mutatja, ez egy önkormányzatnak is hozhatja a megdicsőülést, csak nem így szoktuk meg. Itt a párbeszédet még mindig a gyengeség jelének vélik a politikusaink, akik mindent jobban szeretnének tudni a helyben lakóknál.

A Bérc utca madártávlatból 2000-ben. (Forrás: Google Earth)
És 2016-ban. (Forrás: Google Earth)

A feltárt hiba rendszerhiba

A Népszabadság 1996 május 7-i cikkében Aczél Péter az I. kerület osztályvezető főmérnöke (később főépítésze) “…a legfontosabbnak azt tartotta, hogy nem engedik további zöldterületek beépítését, tehát mennyiségileg nem, legfeljebb minőségileg változhat a régió beépítettsége.”

Ugyanebben a cikkben Vajda Pál akkori főpolgármester-helyettes azt mondta a főváros nevében: „A világörökség részeként is nyilvántartott Gellérthegy teljes parkterületét országos védelem alá kell helyezni”. Hát ez eddig nem jött be.

Ha valaki mindezekre azért legyint, mert ez csak egy telek építési története, az legyen vele tisztában, hogy Magyarország minden egyes településén ez az általános, mindennapi építéshatósági történet. Ez nem egy elszigetelt eset és még Mészáros Lőrincnek sem kell lenni hozzá, hogy megtörténjen. A feltárt hiba rendszerhiba.”

A zöld és szakmai szervezetek által megfogalmazott kiáltványhoz itt lehet csatlakozni.