Több napos tüntetéssorozatra hívja támogatóit a lengyel ellenzék

Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a lengyel parlament, azaz a szejm üléstermébe való belépést.

Szombaton több ezren tüntettek Varsóban és más lengyel városokban, miután a rendőrség hajnalban feloszlatta a törvényhozás alsóháza épületének bejáratait eltorlaszoló tüntetést.

A tüntetők a sajtószabadság érdekében demonstrálnak, azzal van bajuk, hogy a lengyel kormány egy új szabály értelmében a limitálná azoknak az újságíróknak a számát, akik beléphetnek a parlamentbe. Az új szabály januártól gyakorlatilag kizárná a szejmből az újságírók többségét, akik csak egy másik épületben lévő sajtóközpontból végezhetnék a munkájukat, igaz, az eddigieknél jobb technikai körülmények között.

A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

AFP PHOTO / Wojtek RADWANSKI

Néhány ezer aktivista a lengyel elnöki palotánál gyűlt össze, követelve az államfő beavatkozását. A tüntetők arra is felszólították az elnököt, hogy tagadja meg néhány vitatott törvény aláírását, köztük a közoktatás rendszerét átalakító jogszabályt. Később a tüntetők tömege a szejm épületéhez vonult.

Andrzej Duda, a kormányt támogató párthoz közel álló államfő nyilatkozatot adott ki, amiben nyugalomra hívott fel, és felajánlotta közvetítését a viszály megszüntetése érdekében. Azt írta, méltányolja mindkét oldal érveit, de hangsúlyozta, hogy (a parlamenti ülések közvetítésében tervezett) változásokat az érintett szerkesztőségek képviselőivel tartott konzultációk után kell bevezetni”. Emellett azon sajnálkozott, hogy szerinte az ellenzék egy része a parlament ülésének megzavarására használta fel a helyzetet.

AFP PHOTO / Wojtek RADWANSKI

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke arra kérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel, a parlamenti együttműködés elveinek egyeztetése céljából - jelentette a PAP hírügynökség saját forrásaira hivatkozva.

Az ellenzéki Polgári Platform (PO) kéttucat tagja továbbra is egymást váltva blokkolja a szejm üléstermét. Grzegorz Schetyna, a PO vezetője szerint az elkövetkező napokban is ott fognak maradni.

Mateusz Kijowski, a tüntetéseket szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ellenzéki mozgalom alapítója újságíróknak nyilatkozva kijelentette:

„Addig leszünk az utcákon, amíg nem hagynak fel az ország rombolásával.”

Az ellenzéki Nowoczesna (Modern) párt vezetője, Ryszard Petru a szejm előtt riportereknek nyilatkozva azt mondta, hogy amennyiben nem lehet párbeszédet folytatni a kormányzó párttal, előrehozott választásokat kell tartani. Megfigyelők szerint ennek kevés a valószínűsége, tekintettel arra, hogy a PiS-nek abszolút többsége van szejmben, így simán leszavazhat egy esetleges bizalmatlansági indítványt. Ha viszont tényleg előrehozott választás jönne, akkor az éles helyzetet eredményezne, Petru pártja ugyanis nincs sokkal lemaradva a PiS mögött a közvélemény-kutatások szerint.

AFP PHOTO / Wojtek RADWANSKI

Aggodalmát fejezte ki a lengyel belpolitikai helyzet miatt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök is. Felszólította a lengyelországi hatalomgyakorlókat, hogy „tartsák tiszteletben az embereket, elveket és értékeket”.

Egyben köszönetet is mondott azoknak, akik „készek ragaszkodni az európai demokratikus normákhoz”. Ezzel valószínűleg a tüntetőkre gondolt. Tusk szombaton részt vett Wroclaw Európa Kulturális Fővárosa záróünnepségén, és ez alkalomból szólalt meg a lengyel belpolitikai konfliktus ügyében. (MTI, BBC)