Szijjártó Péter egy kommentelő szintjén érvelve magyarázta el, miért gyanítják mindig Soros Györgyöt a bírálóik mögött

A külgazdasági és külügyminiszter interjút adott az ATV-nek, amiben Szijjártó bámulatos, A nap kommentelője címet kapásból kiérdemlő logikával vázolta fel, miért gyanítják „a civilnek nevezett szervezetek” mögött a zsinór végén mindig Soros Györgyöt:

„Én azt gondolom, nagyon sok Magyarország elleni támadásban, nagyon sok Magyarországgal szembeni nyomásgyakorlásban igenis ott van Soros György, ott van az ő kapcsolatrendszere, ott van az ő tőkéje. A kapcsolata nagyon szoros a Clinton-családdal, ez teljesen evidens, ezt nyilván senki sem vitatja. Magyarország egyik legnagyobb amerikai bírálója a Clinton-család, ez tény, és itt a kör be is zárult.”

Arról is beszélt, miért kellene vizsgálatokkal vegzálni a civil szervezeteket:

„Azt kifejezetten jónak tartanám, nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is, hogy bizonyos NGO-knál (az N ugye azt jelenti, hogy non, a G meg hogy governmental), megvizsgálják, hogy a nem kormányzati forrásból működő szervezetek milyen forrásból működnek. Az állami szférában a transzparencia elvárt – jogosan. Egy ország sorsára ezeken a rendszereken keresztül igenis hatással bíró, társadalminak és nem kormányzatinak nevezett szervezetek is fedjék fel, hogy ők kiknek az érdekében és kiknek a pénzéből járnak el. Az nem fair, hogy, mondjuk, van egy kormányzat, és azzal szemben, határozott erővel fellép egy NGO-nak nevezett szervezet, az embereket befolyásolja, és az embereknek nincsen joguk tudni, hogy kinek a pénzéből befolyásolják éppen őket. Szerintem jogos elvárás a vizsgálat. Mert abból sok minden ki tud derülni.”

Hát ehhez képest az évekig kétharmados támogatottságot élvező kormány a saját képére formált államigazgatás megteremtése után még mindig folyton arról panaszkodik, hogy a nyilvánosság vitakészsége és az ellenzék miatt nem tud kormányozni. Simicskó István honvédelmi miniszter is így érvelt, amikor arról beszélt, miért nem lesznek nyilvánosak Magyarországon a honvédségi tervek, elképzelések, miközben ezek a környező országokban nem számítanak titkosnak.

Ja, és: Habony Árpád.