Újra kiírta a BKV a 3-as metró felújításának első tenderét

Tbg
közlekedés
2016 december 30., 06:18
comments 30

A tender győztesének a Kőbánya-Kispest végállomáson, a Határ úti, a Pöttyös utcai, illetve a népligeti metrómegállóban kell felújtási munkákat végeznie, emellett be kell építenie a mozgólépcsőket, és lifteket.

Azt, hogy pontosan mely állomásokra építenének az akadálymentesítést szolgáló liftet, egyelőre nem tudni, mert a pályázati dokumentáció nem ismert.

photo_camera A metrópótlás szakaszai (Forrás: Főmterv)

A korábban kiírt, majd túlságosan magas ára miatt visszavont előző felújítási tenderek azzal okoztak megütközést a budapestiek körében, hogy mellőzték az akadálymentesítést azokon az állomásokon, ahol a vonal nem a mélyben, hanem kéreg alatt fut (Ilyen a kék metró vonalának két külső szakasza). (VG/MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.