Lázár János nem érzékelt külföldi befolyásolási kísérletet, amikor a Helsinki Bizottságnak dolgozott

politika
2017 január 12., 14:05
comments 63

A kétezres évek elején Lázár is tagja volt a Magyar Helsinki Bizottság börtön- és fogdamegfigyelő programjának. Végzős joghallgatóként fogdákon beszéltek az előzetesben fogvatartottakkal. Ezt a programot is Soros György támogatta. Később Lázár azt mondta, az emberi jogi kérdésben végzett szakmai munkája szerinte kritikus, de építő jellegű volt, hasznos az akkori kormányzatnak.

Csütörtökön arról beszélt, hogy itt olyan tapasztalatokat szerzett, ami alapján semmi esetre sem szeretne fogdába kerülni. Elmondta, hogy ebben az esetben a transzparencia megvalósult, mert a Helsinki nyilvánosságra hozta az eredményeit, és javaslatokat tett, ami a fogdák felújításához vezetett. Amíg a programban dolgozott, semmilyen befolyásolási kísérletet sem tapasztalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.