Hiszti, mi más? Mindent érzelmi alapon kezel. Hogy lehetne már komolyan venni amiket mond? „Azokon a napokon” meg pláne, bármikor is vannak. Amikor nem menstruál, akkor ovulál, a hormonjai teljesen a markukban tartják. A hangját meg alig hallani, olyan vékony.

Különben is csak túlreagálja, hát csak az érzelmei játszanak vele, amiről beszél, az nem lehet komoly ügy.

Sok férfi és nem kevés nő is így tekint a nők által mondottakra, akármiről is legyen szó: vizsgáról, szakmai vitáról, hírekről, időjárásról, fájdalomról, dühről, politikáról.

Nagyon sok nő küzd azzal hogy bármit is mond, bármilyen tényekkel is támasztja alá az igazát, mondhatja higgadtan és ordítva is, nehezen vagy sosem adnak hitelt a szavának.

Gyakran még a nők sem.

Nem bízunk a nőkben?

A politikusok, akadémikusok, művészek, a sorozatok és irodalmi műve és filmek főhősei, az orvosok (legalábbis az igazán komolyan vehető területeken dolgozók) túlnyomó többsége ma is férfi. Nyilvánvaló, hogy a nők többet kell küzdjenek azért, hogy egyáltalán észrevegyék, és meg- és végighallgassák őket.

A nőket még ma is meglepően sokan alapvetően másokért élő, férfiaknak tetszeni akaró, kedves és gondoskodó, segítő, de kissé felszínes figuráknak tartják, akik közül néhány ugyan erőlködik hogy elismertesse magát, de hát lássuk be, mindenkinek jobb, ha a háttérben vannak.

Ugyan ez szerencsére egyre kevésbé vállalható nyilvánosan, de vannak szépszámmal akik szerint nem a nő dolga olyan szakmát, állást, hivatást találni, amelyből megél ő vagy a család, pont elég, ha talál valakit, aki elveszi és eltartja.

Nők szavának hitelt adni? Ugyan. Már meghaladtuk Jement, hogy egy férfi tanú ellenében eleve két nő szava kelljen, de a hitetlenkedés, a kétkedés továbbra is általános. Hétköznapi élmény, ott van mindenhol.

Még a saját testükkel történtek kapcsán sem hiszünk a nőknek

Megerőszakolták kislánykorában? Rosszul emlékszik, csak álmodta, kitalálja. Hárman teperték le? Ugyan, csak meggondolta, elszéggyellte magát. Zaklatták? Biztosan csak félreértette! A szülés? Hát dehogy fáj az! Infarktus? Dehát nem is zsibbad a karja! Mellékhatás a fogamzásgátlótól? Ehh, mit sír a szája. Orgazmus álmában? Vicc! Depresszió, szorongás? Csak unatkozik, túl sok a szabadideje, és így tovább.

Lányok és nők nap-mint nap tapasztalják, hogy az utcán, a villamoson, buszon zaklatják őket, de sokan akkor sem hiszik ezt el, amikor százszámra összegyűjtve látják az eseteket.

Férfiak uralják a közéletet? Dehogy. Hiába látja, nem hiszi el, mennyire általános, hogy nők nélkül értekeznek, döntenek, vitatkoznak, állítanak és jelentenek ki múltról, jelenről, jövőről, pénzügyekről, egészségről, oktatásról, de még a családi értékekről is. Ez a természetes.

Ez pedig komoly baj. Baj, mert aki folyamatosan azt tapasztalja, hogy nem figyelnek oda rá, az hajlamos lesz nem szólni. Pont úgy, ahogy számtalanszor történik. Apró és életbevágó ügyekben is.