Örök érvényű intarziás gifműalkotás született Kövér László bajszáról

MŰVÉSZET
2017 január 17., 12:59
comments 53

Mint köztudott, nemrég egyik napról a másikra eltűnt Kövér László bajsza. Ettől a nemzet nagyobb része kisebb sokkot kapott, ugyanazon nemzet kisebb részét azonban nagy tettekre sarkallta az elnöki bajsz eltűnése:

photo_camera Prolidepp alkotása (Tumblr), gif: saraborbala

Prolidepp, az alkotó így vall az alkotás folyamatáról a Tumblren:

„Nyilván nem én vagyok az egyetlen akit teljesen letaglózott a hír így rögtön az év elején kövér lászló bajszának eltűnéséről. az igazat megvallva sokkal mélyebben érintett ez a veszteség mint azt valaha gondoltam volna, szinte a lelkembe mart a deres morzsatelep hiánya és az a tátongó üresség a házelnök úr arcán. @kosullo2 laci bácsi még aznap egy gyönyörű nekrológot írt róla a 444re, és én is akkor láttam neki gyöngyházból és diógyökérből emléket állítani az ikonikus arcszőrzetnek. sajnos az intarziakészítés egy elég időigényes műfaj úgyhogy azóta valószínüleg már vissza is nőtt az eredeti(tényleg, látta valaki azóta kövért? remélem újra a régi) de azért talán még megér egy posztot, hogy sose feledjük azt az elátkozott január negyedikét!”

photo_camera   Prolidepp alkotása (Tumblr), gif: saraborbala

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.