Egy nap se kellett, és teljes fegyverzetben indult harcba a kormányzati propaganda az olimpiaellenes mozgalom ellen

POLITIKA
2017 január 20., 11:56
comments 665

Az olimpiaellenes népszavazásért aláírásokat gyűjtő Momentum Mozgalom vezetői épp a héten nyilatkoztak nekünk a kezdeményezésükről. Az interjúban beszéltek arról is, hogy mivel a kormányzatnak láthatóan érzékeny pontja az olimpiarendezés megtorpedózása, számítanak a Fidesz-média lejáratókampányaira.

Ez az interjú szerdán jelent meg a 444-en, és a fideszes lejáratókampány indulására csak egyetlen napot kellett várni.

Csütörtökön reggel a Fidesz-frakcióból pénzelt csúzliblog, a Pesti Srácok írt a Momentumról. A cikkükben a Momentumból kilépett, névtelen forrásra hivatkozva írják, hogy a szervezet mögött a Bajnai-kormányhoz és a szocialista párthoz is köthető Haris Éva pszichiáter áll. A Pesti Srácok cikke szerint abból is látni, hogy a Momentum mögött a levitézlett baloldal áll, hogy

„a balliberális pártok unalomig ismételgetett kliséivel támadnak: romokban hever az egészségügy, romokban az oktatás. A legtöbb gazdasági mutatóban labdába sem rúgunk már a régiós versenytársaink mellett. 4 millióan élnek ma Magyarországon a létminimum körül.”

A Pesti Srácoknak tehát megvan a frappáns válasza azoknak, akik az egészségügyön vagy az oktatáson keseregnek, és azoknak, akik szerint túl sok a szegény Magyarországon:

„UNCSI!!! Találj ki valami újat, libsikém!”

A Pesti Srácok brutális oknyomozását átvette a kormánypropaganda fúvószenekarának tubája, a Magyar Idők is, és néhány óra múlva ráküldtek még egy leleplezést: hogy a Momentum mögött nemcsak Haris Éva áll, hanem Soros György is. Ezt lényegében arra alapozták, hogy a mozgalom egyik vezetőségi tagja, a 444-nek is nyilatkozó Orosz Anna a Budapest Intézetnél dolgozik. A Budapest Intézetet pedig a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is támogatja.

A Pesti Srácok és a Magyar Idők még csütörtökön megtalált még valakit, aki a Momentum mögött áll: Szabó Pált, a Gyurcsány-kormány egyik miniszterét a Magyar Posta korábbi vezérigazgatóját. Igaz, azt nem írják sehol, mi vagy ki alapján állítják ezt.

Eszerint tehát a Momentum mögött állnak eddig:

  • Haris Éva,
  • Soros György,
  • Szabó Pál.

És ez még csak a kezdet!

Péntek reggel Magyarország egyik legolvasottabb hírportálja, fideszes kezek által kicsontozott, kibelezett és kiklopfolt Origo összegezte, amit eddig tudunk a Mometumról.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a szerdai interjúnkban még ezt mondta:

„Én szeretném, hogy felpaprikázzanak bennünket. Ha belemennek a karaktergyilkosságokba, ha belénk kötnek, az nagyon össze fogja zárni a közösségünket. Ha üzenhetek a kormánynak, azt üzenem, hogy, na, gyertek nekünk! De a viccet félretéve: ma Magyarországon számolnia kell az embernek azzal, hogy ha politikai üzenettel nyilvánosság elé lép, akkor szét fogják cincálni, felbolygatják a családi hátterét. De ezt le kell nyelni, vállalni kell. Ha hiszünk abban, amit csinálunk, akkor adni kell az arcunk, és tartani a hátunk. Ez csak így megy.”

A Mozgalom pénteken hajnalban közleményben reagált a támadásokra. Azt írták, hogy Haris Éva 24 székkel és kisasztallal támogatta őket.

„...egy civil szervezetnek ilyen dolgokat is be kell szereznie, bár az adófizetők pénzéből működő Magyar Időknél érthetően nem gondoltak erre.”

Hozzátették azt is, hogy:

„Eléggé furcsa a kormány kedvenc lapjától a »baloldali álcivil« szókapcsolat, miközben Orbán Viktor 1988 áprilisától maga is a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.

A kormánypárt akkor nyúl az összes médiájában megjelenő álhírekhez, ha valós veszélyt érez. A Magyar Idők lejárató címlapja alapján elmondhatjuk, hogy a Momentum máris sikert ért el: a hatalom fél attól, hogy valaki végre tényleg meghallgatja az embereket, és saját gazdagodása helyett az ország valódi problémáival foglalkozik.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.