Pár ezer éve mindenféle kultúrában előfordult, hogy a sámán vagy más néven futó spirituális vezető egy leölt kecske májából, tealevélből vagy a csillagok állásából próbálta megjósolni, hogy milyen jövő áll a közössége előtt. Ez többször is eszembe jutott csütörtök este a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott külpolitikai előadáson, ahol a cseh meghívott, Vit Dostal arról beszélt, hogy mostanában Trump elnök Tweetjeiből próbálják meg kiolvasni, megérteni az Egyesült Államok külpolitikájának új irányait.

Ezen persze keserűen nevetgéltek az „Trump és a visegrádi országok” című előadás hallgatói (a terem csurig volt CEU-s diákokkal, újságírókkal, Magyarországon dolgozó külföldi diplomatákkal, egy csomó embernek nem is jutott ülőhely), de az egyik átfogóbb üzenet mégiscsak az volt:

egyelőre senkinek fogalma sincs hogy mi lesz, és valószínűleg később sem az lesz igazodási pont, hogy mit mond a külügyminiszter, hanem az, hogy milyen üzenetet küld a Twiterre 140 karakterben éppen aznap reggel/délben/este a telefonjáról Donald Trump.

Michał Baranowski, a German Marshall Fund lengyelországi főnöke kétféle forgatókönyvet azért felvázolt.

Az egyik lehetőség, hogy az amerikai külpolitika nagyjából azon a pályán marad, mint eddig. Látni kell, hogy már ez is bizonyos mértékű befelé fordulást, a nemzetközi ügyek hanyagolását jelenti. Az amerikai választókat egyre kevésbé érdeklik a külvilág dolgai, egy csomó kérdésben, például Szíriában és Ukrajnában az Egyesült Államok már Obama idején sem avatkozott be, nem tett igazán komoly erőfeszítéseket, hogy alakítsa a folyamatokat. Ezzel együtt azért Amerika továbbra is a nemzetközi rend fő letéteményese maradna.

A második lehetőség, hogy Amerikai a sokoldalú megállapodások helyett a kétoldalú, tranzakcionalista politikát részesíti majd előnyben. Nem az EU-val egyben köt például kereskedelmi szerződést, ami aztán minden tagországra vonatkozik, hanem külön tárgyal, külön feltételeket szab a németeknek, a franciáknak, a magyaroknak vagy a horvátoknak. Ez a kisebb országoknak nem biztos hogy annyira jó lesz, mert a mi tárgyalási pozíciónk egyedül feltehetően gyengébb, mint egy 500 millió polgárt számláló szövetség tagjaként. Ha bejön ez a váltás, akkor az amerikai elnök sok szempontból úgy fogja alakítani országa külpolitikáját, mintha egy céget irányítana: én megteszem ezt, tőled elvárom cserébe azt. Nyilván eddig is volt sok ilyen eleme a diplomáciának, de az elmúlt néhány évtizedben az Egyesült Államok vezetői úgy gondolkoztak, hogy megéri fenntartani a globális világ szövetségi és kereskedelmi rendszereit, még akkor is, ha ebből a legközvetlenebb módon nem mindig származik haszon. Közvetetten módon viszont igen: a stabilitás általában kedvez a gazdasági növekedésnek, a kereskedelemnek, és fordítva: az egymással kereskedő, demokratikus országok nem fognak háborúzni, és ez pedig jó Amerikának.

A héten jelent meg a Foregin Policy nevű amerikai magazinban a republikánus külpolitikai szakértő, Robert Kagan esszéje a közelgő harmadik világháborúról. Már Baranowski előadásából is lehetett érezni, hogy olvasta amit Kagan írt, és több ponton egyet is ért vele. Amikor megkérdeztem, hogy mit lát a visegrádi országokat fenyegető legsúlyosabb veszélynek egy befelé forduló Amerika estében, akkor ő maga hozta fel Kagan írását a harmadik világháborúról.

A dolog leegyszerűsítve arról szól, hogy ha az Egyesült Államok elfordul a jelenlegi nemzetközi rendtől, és az abban betöltött vezető szerepétől, akkor az csak még agresszívebbé fogja tenni Oroszország és Kína terjeszkedését. Kagan szerint a mostanihoz hasonló nemzetközi folyamatok vezettek a II. világháború kitöréséhez is. Amerika elfordult a világ többi részétől, Németország egyre agresszívebb lett, folyamatosan növelte a hatalmát. Ez, a világ más részein történt hasonló folyamatokkal együtt aztán ~85 millió ember életét követelő tragikus háborúhoz vezetett.

(A kő jobboldali Kagan amúgy pont annak a Victoria Nulandnak a férje, aki az amerikai külügyminisztérium Európáért felelős államtitkára volt Obama elnöksége alatt. Kagan a cikkben főleg a demokraták, és így közvetve a saját felesége politikáját hibáztatja a kialakult helyzetért, és óvatosan fogalmaz Trumppal kapcsolatban, bár semmiképpen sem rajongója az új elnöknek.)

Ha mégsem lesz világháború, a visegrádi országok akkor sem járnak nagyon jól Trumppal, erről a 444 kérdésére Balázs Péter volt uniós biztos, volt külügyminiszter, a CEU professzora beszélt.

Az ő elképzelései Baranowski második forgatókönyvére rímeltek, amiben sokoldalú helyett kétoldalú megállapodásokkal operál az amerikai külpolitika. Balázs szerint a visegrádi országok együtt még az Európai Unión belül is alig, vagy el sem érik a kritikus tömeget, hogy bármilyen ügyben kezdeményezni tudjanak. Ha viszont nem uniós szinten, hanem az Egyesült Államokkal szemben külön-külön kellene érvényesíteni a cseh, a szlovák, a lengyel vagy a magyar érdeket, akkor ez a blokk végképp elveszítené a képességét, hogy befolyásolni tudja a körülötte zajló eseményeket. Ha Trump politikája nyomán meggyengülnek azok a sokoldalú szövetségek, mondjuk a NATO vagy az EU, aminek most a tagjai vagyunk, akkor semmi befolyásunk sem lesz a minket körülvevő világra. Senki sem gondolhatja például, hogy ha a NATO fő erejét jelentő Egyesült Államok nem ad komolyan vehető garanciát a szövetség tagjainak megvédésére, akkor majd a 10 milliós Magyarország a saját biztonságát jobban garantáló megállapodást tud majd kötni Amerikával. Balázs Péter szerint ha a sokoldalú kapcsolatok, nemzetközi szövetségek és globális intézmények világát a kétoldalú kapcsolatokéra cseréljük, akkor majdnem mindig az erősebb tárgyalópartner jár jól, a gyengébb pedig rosszul. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen felállásában Magyarországnak melyik szerep jutna.

A cseh Vit Dostal előadásából az derült ki, hogy miközben ebben a helyzetben inkább összefogni volna érdemes, a régióban inkább egy verseny indult az országok között, hogy ki tud szebbeket mondani Amerikának. Miloš Zeman cseh elnök Trump óriási rajongója, valahogy sikerült elintéznie, hogy hamarosan fogadják a Fehér Házban. Szerinte a cseh politikusok egy része, beleértve Zemant és Andrej Babiš miniszterelnök-helyettest, akinek jó esélye van miniszterelnöki székre a következő választáson, úgy gondolják, hogy igenis jó külön alkukat tudnak elérni az Egyesült Államokkal. Nyilván Orbán Viktor miniszterelnök, Trump másik nagy európai rajongója is valami ilyesmiben bízik.

Dostal azt hozta fel példaként, hogy a cseh politikusok egy része azért bízik nagyon a kedvező kétoldalú megállapodások kijárásban, mert az elmúlt években ezt a politikát folytatták Kínával is. Dostal szerint közben az nem egyértelmű, hogy a csehek keleti nyitása valójában mennyi kínai pénzt hozott az országba. Érdekes egybeesés, hogy a magyar kormány is borzasztó büszke rá, milyen nagyszerű üzleteket kötött a kínaiakkal, de ha jobban utánaszámolunk, már egyáltalán nem tűnik olyan nagy sikernek a mi keleti nyitásunk.