Svájc legnagyobb kantonja leszavazta a téli olimpia rendezését

sport
2017 február 13., 04:55
comments 223

A Svájc legnagyobb kantonjában vasárnapi népszavazáson a választók 60,1 százaléka elutasította a 2026-os téli olimpia megrendezését. A részvételi arány 51 százalékos volt. Az eredmény azért is meglepő, mert a Graubündenben már 1928-ban és 1948-ban is tartottak téli olimpiát, de a mostani szavazáson még Davos és St. Moritz is nemet mondott, pedig ezek a települések talán közvetlenül tudtak volna profitálni az eseményből. 

Ezen az eredményen még Stefan Grass, a Graubündeni Olimpiakritikus Bizottság vezetője is meglepődött, a Tages Anzeigernek azt mondta, a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ezek a városok is elutasítják az indulást. 

A most vasárnapi szavazáson a nemmel szavazók közül sokan kényszernek érezték, hogy újra náluk kell megrendezni a téli játékokat, másokat pedig az dühített fel, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy rakás pénzt keres a pályázaton, miközben a rendező államoktól milliárdos biztosítékokat kér. A téli játékok megrendezéséhez a kantonnak 25 millió euróval kellene hozzájárulnia. A graubündeniek egyszer már 2013-ban is nemet mondtak az olimpiára, akkor 52,7 volt a nemek aránya.   

A Svájci Olimpiai Bizottság a graubündeni eredmény után azt mondta, tiszteletben tartják a választók akaratát, hisznek abban, hogy az olimpiarendezéshez a helyi közösségek teljes támogatására van szükség, 

de a svájci pályázás ettől függetlenül folytatódik, hiszen csak ez a kanton esik ki.

Hangsúlyozták, hogy a helyi népszavazás nem módosítja a nemzeti szintű indulást, amit Svájc egy évvel ezelőtt beadott. Hozzátették, hogy az olimpia iránti szándék továbbra is erős az országban.

Svájc tavaly nyújtotta be a indulását a 2026-os téli olimpia megrendezésére. Eredetileg öt helyszínre tervezték, de egy már a kampány közben kiesett, három projektet összevontak, így decemberben már csak két helyszínnel adták be a pályázatukat. Ebből a kettőből esett most ki Graubünden, ami azt jelenti, hogy már csak Sion városa maradt. Az olimpiai bizottság most úgy fogja módosítani a terveket, hogy mindent Sionba terveznek.

Sionban legkorábban 2018 októberében tarthatnak népszavazást az olimpiáról, amikor az ország már beadta a pályázatát. A konkrét helyszínről szóló döntést pedig 2019-ben hozza meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. (gamesbids.com/NZZ/Tages Anzeiger)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.