Most ott tartunk, hogy senki nem tudja, pontosan mi történik Washingtonban. Lehet, hogy egy maroknyi őrült tombol a Fehér Házban, lehet, hogy a titkosszolgálatok próbálják megpuccsolni az elnököt, és persze az is lehet, hogy mindkettő. Azt pedig végképp senki nem tudja, mi fog a következő pillanatban történni - egyszerűen ez nem a kiszámíthatóság kora. De ami Amerikában történik, arra figyel az egész világ, Moszkvánál feszültebben pedig talán senki.

Moszkva persze nem csupán passzív megfigyelője az amerikai eseményeknek. Ma már kétségtelen, hogy Vlagyimir Putyin és emberei nemcsak szurkoltak Donald Trump elnöki ambícióinak, hanem a stábjával folyamatosan egyeztetve igyekeztek lendíteni is ezeken. Ebbe bukott bele a héten Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó, és ettől recseg-ropog most az egész Fehér Ház. Már a legkeményvonalasabb - igaz, Trump-ellenesen keményvonalas - republikánusok is arról beszélnek, hogy Richard Nixon és a Watergate-ügy óta nem volt ekkora botrány Washingtonban.

Hogy az orosz kavarás mennyire volt fontos Trump sikerében, heves vita tárgya, és a kérdést valószínűleg soha nem lehet megválaszolni egyértelműen. A ma ismert bizonyítékok szerint mindenesetre legfeljebb minimálisan. Azt azonban senki nem vitatja, hogy Putyinék Trumpnak drukkoltak, és megválasztása után dörzsölték a kezüket. Ennek ellenére kevesebb, mint egy hónappal Trump beiktatása után 

a történelem kezd olyan kanyarokat venni, amelyek már az oroszokat is elkezdték aggasztani.

Az oroszok mostani helyzetének megértéséhez fontos tudni, hogy hiába segítettek neki, Trump győzelme minden bizonnyal őket is meglepte. Az orosz titkosszolgálatok nem is feltétlenül azért támogatták Hillary Clintonnal szemben a republikánus jelöltet, mert bíztak a sikerében, hanem mert az ellenfél elbizonytalanítása, a rivális nagyhatalmak közvéleményének megkavarása a szovjet-orosz világpolitikai machináció egyik fontos eszköze évtizedek óta.

Érdemes elolvasni a Moscow Times 2016 augusztusi cikkét, amelyben több orosz külpolitikai szakértőt, köztük kifejezetten putyinistákat is megkérdeztek arról, hogy mit várnak a novemberi amerikai elnökválasztástól. Mindannyian Hillary Clinton győzelmére tippeltek, és valószínűleg ez volt a véleménye a Putyinhoz még közelebbi tanácsadóknak is. Nekik sem nagyon lehettek más adataik, mint amelyek szinte valamennyi amerikai véleményformálót biztossá tettek abban, hogy Trumpot nem fogják megválasztani.

Szemben az amerikai véleményelittel, az orosz vezetés tényleg kellemes meglepetésként élte meg Trump győzelmét. Ahogy a fent hivatkozott Moscow Times-cikk megszólalói is említették, még egy Trump-elnökség sem biztos, hogy segíthetné Oroszország geo- és gazdaságpolitikai ambícióit, de abban azért mindenki egyetértett, hogy Hillary Clintonnál mindenképpen jobban jártak a tapasztalatlan, könnyen befolyásolható, minimum tanácsadóin keresztül Moszkvából alaposan behálózott Trumppal.

Ez a moszkvai konszenzus a Flynn-botrány után már egyáltalán nem ilyen egységes, 

és ahogy az utóbbi napokban több cikkben számos szakértő kifejtette, Putyinéknak most van miért elgondolkodniuk az új amerikai adminisztrációval kapcsolatos várakozásaikon, és ez az elgondolkodás minden bizonnyal már el is kezdődött.

Flynn elmozdítását szinte csak órákkal követte az a nyilatkozat, amelyben a Trump-kormány először jelentette ki világosan, hogy az oroszoknak vissza kell adniuk a 2014-ben Ukrajnától elhódított Krím-félszigetet. Ez nem eshetett jól az oroszoknak, hiába próbálta a Kremlből irányított Sputnik azzal menteni a menthetőt, hogy Trumpék kijelentése csak a békétlenkedő amerikai establishmentnek szól, és nem tükrözi az amerikai elnök valódi véleményét.

Ennél lényegesen megbízhatóbb forrás a Financial Times, amelynek a kialakult helyzetet elemző cikkének már a címe is elég beszédes: „Az oroszok attól félnek, elszalasztották az összeborulás lehetőségét”.

A cikk idézi többek közt Nyikolaj Kovaljevet, a KGB-utód FSZB egykori vezetőjét, aki arról beszélt, hogy Flynn eltávolítása egy olyan amerikai titkosszolgálati kampány része, amelyben már minden eszköz megengedett. Szerinte ez a meccs addig fog folytatódni, amíg az amerikai kormányzatban szerepet kapnak az oroszellenes érzelmek. A kormány lapja, a Rossziszkaja Gazeta arról írt, hogy Flynn lemondása az oroszellenes hisztéria újabb hulláma, míg a Moszkovszkij Komszomolec bulvárlap egyenesen 

a sztálini tisztogatásokhoz hasonlította a washingtoni eseményeket.

A Financial Times megszólaltatta Leonyid Szluckijt, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnökét, aki szerint „Oroszország hiába szimpatizál Donald Trumppal, túl korán hittük el, hogy ő valamennyire oroszpárti, miközben valójában csak Amerika-párti”. Szluckij ugyanakkor még bízik abban, hogy a következő hetekben-hónapokban az amerikai elnök változtat a véleményén Krím-ügyben.

Hasonló állásponton van Vjacseszlav Vologyin, az alsóház elnöke, aki abban bízik, hogy Trump visszatér a kampánya során tett ígéretekhez, és felveszi a kapcsolatot Moszkávaval, mert akkor minden rendben lesz a két ország között és a világban úgy általában.

Ugyanezt a kérdést, Trump és Putyin, Oroszország és Amerika közeledésének megtorpanását vizsgálja a Foreign Policy cikke, amelyet a Ivan Krasztev bolgár politológus és Stephen Holmes amerikai jogászprofesszor jegyeznek, A „Kreml kezd aggódni Trump miatt” című cikk még Michael Flynn lemondása előtt jelent meg, de egyébként is a napi eseményekhez képest egy lépéssel hátrébbról írja le az orosz-amerikai viszonyt és geopolitikai realitásokat.

Krasztev és Holmes szerint az oroszok ma olyan helyzetben vannak, mint a német vezetés pont 100 éve, 1917-ben, amikor arra jutottak, hogy csak úgy nyerhetik meg az I. világháborút, ha Oroszországban kitör a forradalom. Ezért engedték meg több bolsevik vezetőnek, köztük Leninnek, hogy német területen keresztül térhessenek haza Oroszországba. Aztán a németek mégis elvesztették a háborút, a sikeres orosz forradalom után pedig már azon aggódtak, hogy a forradalmi vírus hogy fogja megtámadni Németországot. A szerzők szerint az Amerikára rászabadított populista, nacionalista, elit- és józanész-ellenes felkelés 

Putyinra is veszélyes lehet.

De szerintük még ennél is fontosabb, hogy Trump hatalomra jutásával a Kreml kezéből kikerült az egyik geopolitikai adu ász, a kiszámíthatatlanság fegyvere. Putyin innentől kezdve nehezebben kezdeményez a globális játszmában a nemzetközi normák és szokások semmibe vételével, mivel a nála minden szempontból hatalmasabb amerikai elnök is ezt csinálja. Pedig az utóbbi években Oroszország éppen azért játszthatott valódi erejénél jóval komolyabb szerepet a világpolitikában, mert képes volt újra és újra meglepni a nemzetközi közösséget.

Krasztev és Holmes szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Trump még ha Oroszországgal baráti viszonyt is szeretne kialakítani, az oroszok fontos szövetségeseivel, Iránnal és Kínával szemben Washingtonban régóta nem hallott kemény hangot ütütt meg. Kizárt, hogy Putyin csatlakozni akarna egy olyan Kína-ellenes koalícióhoz, amin mintha Trumpék már dolgoznának, és a Közel-Keleten kulcsfontosságú partnerük, Irán kezét sem szívesen engednék el.

Mindezek ellenére a Foreign Policy szerzői úgy gondolják, hogy Putyin még mindig abban érdekelt, hogy Trump sikeres maradjon, vagy legalábbis ne kelljen távoznia a hatalomból. Ha ugyanis ez megtörténne, egészen biztosan olyan oroszellenes indulatok kerülnének a helyére, amelyek Moszkva teljes elszigetelésére törekednének.

Ahogy a bolsevik felkelés után néhány évvel Németországot is felforgatta a nemzetszocialista forradalom, úgy tarthatnak attól Putyinék is, hogy Oroszországban is felbukkanhat egy Trump-szerű figura.

 Nem valószínű, de 1910-ben azt sem gondolták volna sokan, hogy Leninék hamarosan elsöprik a cár évszázados abszolút monarchiáját. Ahogy Krasztevék megjegyzik, 2012 óta 2017 januárja volt az első hónap, amikor nem Vlagyimir Putyin nevét említették a legtöbbször az orosz médiában - hanem Donald Trumpért.

Lehet, hogy ez az orosz sajtót rövid pórázon tartóknak is feltűnt, és az is lehet, hogy ez csak a Krímmel kapcsolatos amerikai kijelentésekre adott válasz, de szerdán a Kreml felszólította az orosz újságírókat, hogy foglalkozzanak kevesebbet Trumppal. Hangsúlyosan nem azt parancsolták, hogy legyenek vele szemben kritikusabbak, csak hogy ne említsék olyan gyakran. Nyilván nem esne jól, ha csillogása elhomályosítaná Putyint. Mindezt egy nappal az után, hogy Moszkvában „civil” szervezetek tüntettek a közmédia ellen, amiért túl sok műsoridőt szentelnek az amerikai elnöknek.

Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden szakértő gondolja azt, hogy valami eltört Trump és Putyin bimbózó románcában. Leonid Bershidsky, a Bloomberg orosz emigráns szerzője szerint Putyin túl tapasztalt és túlságosan KGB-s a mentalitású ahhoz, hogy akár egy pillanatig is komolyan bízott volna egy amerikai elnök oroszpártiságában. Szerinte Putyin, és a hasonlóan dörzsölt külügyminisztere, Szergej Lavrov soha nem mutatkoztak különösebben lelkesnek Trumpék kapcsán, csak a környezetük és az orosz média lihegte túl a dolgot.

Bershidsky szerint Putyinnak nem egy oroszbarát amerikai elnök kell, 

hanem egy olyan, amelyik befelé fordítja az országát, nem szól bele távoli vidékek eseményeibe, és így az oroszok jóval szabadabb kezet kapnak a számukra fontos területeken. Az orosz elnök diktatúrájárának egyébként is kell egy erős ellenségkép, így nem is feltétlenül jönne neki jól, ha hirtelen Washington a karjaiba omlana.

Abban mindenki egyetért, hogy Donald Trump hatalomra jutásával Putyin és az oroszok évek óta nem látott lehetőségek kapujába kerültek. A gólt viszont még biztosan nem lőtték be.