Lemondott Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn

Hétfőn késő este benyújtotta lemondását Donald Trump amerikai elnöknek Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó, aki egy hónapja sem töltötte be a pozícióját, helyzete máris tarthatatlanná vált. 

Michael T. Flynn altábornagy, Trump nemzetbiztonsági főtanácsadó-jelöltje november 17-én a New York-i Trump-toron lobbijában. Drew Angerer/Getty Images

Flynnről előbb a Washington Post majd a New York Times írta meg belsős forrásokra hivatkozva, hogy még decemberben - beiktatása előtt - találkozott és egyeztetett Washington orosz nagykövetével, Szergej Kiszljakkal, és ezen a találkozón szóba kerültek az Oroszországot az Egyesült Államokból sújtó gazdasági szankciók és az orosz-amerikai viszony enyhítése is.

 Az ügy miatt Flynn felfüggesztését kezdeményezte Nancy Pelosi, a Demokrata Párt képviselőházi frakcióvezetője is, egészen addig, amíg az FBI vizsgálata le nem zárul az ügyben. Az ún. Logan-törvény szerint bűncselekménynek számít, ha magánszemélyek próbálják meg befolyásolni az amerikai külpolitikát. Flynn gyanús orosz kapcsolatai miatt nyomozni kezdett a kémelhárítás is. 

A beszélgetésekre aznap került sor, amikor Barack Obama az amerikai választás befolyásolására tett kísérletre reagálva 35 orosz diplomatát utasított ki az országból. Még meg se száradt a tinta Obama rendeletén, Flynn állítólag már "többször is hívta" a nagykövetet. 

Az FBI mellett vizsgálatot indított a hadsereg is: azt próbálták meg kideríteni, vajon tényleg elfogadott-e pénzjutalmat Flynn még 2015-ben, egy Moszkvában tett látogatása során.   

A tanácsadó azok után került igazán nagy bajba, hogy megpróbálta elhazudni az ügyet. Mike Pence akkor még beiktatásra váró alelnök Flynnre hivatkozva tagadta, hogy Kiszljak és Flynn szankciókról és az orosz-amerikai kapcsolatok várható alakulásáról egyeztettek volna, helyette azt mondta, hogy csak Putyin és Trump telefonbeszélgetését készítették elő.

Később Flynnt sarokba szorította a Post, és a tanácsadó csütörtökön már azt nyilatkozta, hogy "nem emlékszik pontosan, az is lehet, hogy szóba hozták a szankciókat is". 

Flynn állítólag személyesen bocsánatot kért Pence alelnöktől, amiért nyilvánosan ilyen kellemetlen helyzetbe hozta őt, de ezzel sem tudta menteni a helyzetet: végül hétfőn jelentette be, hogy távozik a posztjáról. Helyét ideiglenesen Keith Kellogg, a Nemzetbiztonsági Tanács kabinetfőnöke veszi át. (Guardian)