A HVG szerint Tiborcz István valamelyik csápja viheti a Rác fürdőt

2017 február 20., hétfő 15:33
96

A hvg.hu úgy tudja, hogy a budapesti önkormányzat nem fog nyílt pályázatot kiírni a Rác fürdő értékesítésére, hanem hagyja, hogy az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) találjon rá vevőt. A lap úgy tudja, hogy az MFB vevője a lassan két éve a kastélybizniszben is utazó Tiborcz István környezetéből kerülhet ki.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyalja az erről szóló előterjesztést, mi máson, mint

zárt ülésen.

A Rác fürdőt és a hozzá tartozó hotelt évekkel ezelőtt felújították, de az ingatlan elszámolási viták miatt 2010 óta üresen áll. A felújításhoz az MFB 7,6 milliárd forintos kölcsönt adott, de később felmondta a szerződést. A budapesti önkormányzat ezért megvásárolta az MFB követelését diszkontáron, hogy ne ússzon el a fürdőre adott állami támogatás. A fürdővel kapcsolatos huzavona odáig fajult, hogy főváros hétmilliárdot követelt a beruházótól, az meg 2,5 milliárdot követelt az önkormányzattól.

A Fővárosi Közgyűlés által szerdán tárgyalandó előterjesztés lényege az, hogy a főváros kap 2,2 milliárd forintot plusz 890 millió forint kamatot, azaz az eredeti követelését. Cserébe az MFB vállalja, hogy az általa megtalált titokzatos befektető 8 hónapon belül megnyitja a szállodát és a fürdőt is.

A HVG úgy tudja, hogy a vevői kör maga kereste meg az MFB-t.

Ha a megállapodás létrejön, akkor a vevő rögtön 4-5 milliárdot keres, hiszen egy 7 milliárdos beruházást kap meg 3 milliárdért.

A HVG szerint ráadásul az is lehetséges, hogy a fürdő új üzemeltetője még a gyógyvizet is kedvezményesen veheti majd a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-től. (hvg.hu)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt