A köztévé vezetői egy rejtélyes közönségtalálkozó miatt mentek Szingapúrba

Január végén az MTI írta meg, hogy a közmédia vezetői az új-zélandi Aucklandben a Duna World csatorna célkitűzéseiről, programjáról adtak tájékoztatást a helyi magyaroknak.

A találkozón Dobos Menyhért, a 2015-ben felállított Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója és Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató televíziós szolgáltatási igazgatója azt kérte az Új-Zélandon élő magyaroktól, fogalmazzák meg az igényeiket, hogy ennek megfelelően alakíthassák a csatorna programját. A találkozón a tavaly nyílt új-zélandi magyar külképviselet nagykövete Szabó László Zsolt, az MTVA volt vezérigazgatója is részt vett.

Az MTI akkor azt is megírta, hogy a közmédia vezetői előtte Szingapúrban találkoztak az ott élő magyarokkal a magyar nagykövetség szervezésében.

Február végén közölték, hogy a melbourne-i 31-es tévécsatornával megállapodtak abban, hogy heti magyar nyelvű híradó indul majd a jövőben az ausztráliai magyaroknak.

Ausztrália és Új-Zéland még talán érthető, de mit kerestek Szingapúrban?

A három, szingapúri dollárban (SGD) fizetett pénzt jelöltő sor mutatja a szingapúri költéseket.

Mint azt megtudtuk, Dobos Menyhért és Medveczky Balázs január 20. és február 7. közötti körútja az adófizetőknek 3 930 948 forintjába került, és a költési lista szerint Szingapúrban a Park Regis Singapore hotelben szálltak meg. Szállásra 217 882, taxira 8446 forintot költöttek.

Park Regis Singapore

Mivel az MTI csak az új-zélandi és az ausztrál eseményekről tájékoztatott, ezért levélben megkérdeztük Dobos Menyhértet a szingapúri részletekről is. Azt elárulta, hogy „a nagykövetség tájékoztatása szerint Új-Zélandon 7 ezer magyar él, Ausztráliában 60 ezer”, de szingapúri adatokról nem írt, és ebben a konzulátus sem tudott segíteni. Mindenesetre nagyságrendekkel kevesebb emberről lehet szó.

Dobos említette, hogy az utazás alatt tartottak 7 közönségtalálkozót, és találkoztak 3 nagykövettel meg 3 konzullal. Rákérdeztünk, hány nézője van a Duna Worldnek Szingapúrban, hány magyar él ott, miért mentek el Új-Zéland és Ausztrália mellett oda is, és mennyi időt töltöttek el ott.

A gigantikus Magyarország–Szingapúr-távolság, amit egy közönségtalálkozóért megtettek

A válasz annyi volt, hogy:

„Összesen 2 éjszakát töltöttünk Szingapúrban, ahol a Duna World mellett az interneten elérhető tartalmainkról folytattunk eszmecserét, tovább szóba került egy esetleges együttműködés a Szingapúri Hírügynökség és az MTI között. Erre számos, már egyéb országokkal megkötött együttműködési szerződés szolgál alapul.”

Arra a kérdésre, hogy kivel folytattak eszmecserét, hiszen ez alapján akár egymással is folytathattak volna, azt a választ kaptuk, hogy „egy előre megszervezett közönségtalálkozó keretein belül”, és ezt a „Magyarok Szingapúrban” zárt Facebook-csoportban meg a kinti nagykövetség Facebook-oldalán hirdették meg. A zárt csoportban 3 lájk és 1 jelentkező érkezett a posztra, és a nagykövetség oldalán is 3 lájk:

Azt, hogy készült-e erről a közönségtalálkozóról bármilyen fotó, és hogy hány ember vett részt rajta, nem sikerült megtudnunk. A jelek szerint nem.