A holland helyett francia zászlót égettek a rettenetesen dühös törökök

külföld
2017 március 13., 14:14

A hétvégén már hidegháborúsra fagyott a hangulat Hollandia és Törökország között, miután szombaton az Erdogan melletti kampánygyűlésre érkező török külügyminiszter gépe nem szállhatott le Rotterdamban, majd a konzulátus előtt a rendőrök feltartóztatták és visszakísérték Németországba a török családügyi minisztert

Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szólalt volna fel, de a hollandok, akárcsak korábban a németek, nem kértek ebből. Erdogan a tiltások miatt egyszerűen lenácizta a hollandokat, a felhergelt törökök pedig azon álltak bosszút, amin tudtak. Hollandiában vízágyúkkal és lovasrendőrökkel oszlatták fel a tüntető törököket. Törökországban, Isztambulban a holland konzulátusról szedték le a zászlót.

link Forrás

Samsun városában pedig, ahol sajnos nincs holland konzulátus, úgy próbálták megalázni a hollandokat, hogy elégetik a nemzeti zászlójukat. Szinte mindegy is, hogy egy francia zászlóval aláztak meg, a színek tényleg hasonlóak. 

link Forrás
Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.